A Barcelona kettős győzelemmel búcsúztatta a Man. Cityt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 20:40
null
Lescott és Messi párharca (Fotó: Reuters)
A Barcelona idegenben szerzett előnyből várta a Manchester City elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A katalánok odahaza is győzedelmeskedni tudtak, viharos hajrá után 2–1-re nyerve. A hazaiaktól Lionel Messi és Daniel Alves volt eredményes, a vendégektől Vincent Kompany.

Az első felvonáson szerzett kétgólos előnye után viszonylag megnyugtató helyzetből várhatta a Barcelona a Manchester City elleni visszavágót a Camp Nouban. A katalánok a hétvégi, Real Valladolid elleni vereséghez képest két helyen változtattak a kezdőn, az angol csapatnál a Wigan elleni vereséghez képest hét változtatást hajtottak végre.

Rubén Cousillas, az eltiltott Manuel Pellegrini segítője ült a City kispadján, a chilei menedzser az elnöki páholyból figyelte a találkozót többek között Roy Hodgson és Alejandro Sabella társaságában.

Nyílt sisakos harccal kezdődött a találkozó, a Manchester City bátran futballozott, ám a Barcelonának is megvoltak a veszélyes támadásai.

City-játékosok a második Barcelona-gól után
City-játékosok a második Barcelona-gól után

A 9. perc elején Lionel Messi kevergetett a tizenhatoson belül, a passz mozdulata közben Joleon Lescott odapakolt egyet neki, de a játékvezető sípja néma maradt – a hazai közönség és játékosok egyöntetű tiltakozása ellenére. Nem sokkal később újabb kétes szituáció következett, Jordi Albát ugratták ki a védelem mögött, a középre adást Neymar a hálóba gurította – Lannoy azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.

PSG: KETTŐS GYŐZELEM
A Barcelonához hasonlóan a PSG is kettős győzelemmel jutott tovább, a párizsiak a Bayer Leverkusent búcsúztatták. A meccsnek volt egy nagy meglepetése is. Hogy mi? Kattintson ide és kiderül!

A visszajátszásból kiderült, hogy a bíró minden bizonnyal tévedett. A hajrában aktívabb volt a katalán együttes, Neymar megverte Alekszander Kolarovot a jobb oldalon, és célba vette a bal alsót, de Joe Hart szögletre tolta a labdát. A túloldalon Pazar támadást vezetett a Manchester City, Yaya Touré löbbölését David Silva sarokkal visszatette, Samir Nasri pedig állítgatás nélkül a bal oldalról, 12 méterről lőtt – egyenesen Víctor Valdésba.

A szünetben Edin Dzeko váltotta Sergio Agüerót a vendégeknél. A fordulás után is elképesztő iramot diktáltak a csapatok, az 51. percben Lionel Messit nem tudták megállítani a tizenhatoson belül, a négyszeres aranylabdás támadó középre húzott, és 14 méterről laposan lőtt, a kapufáról kipattant a labda. A túloldalon egy perccel később már Valdés volt munkában, Kolarov beadása után Dzeko fejelt hét méterről, a Barcelona kapusa kitornázta a jobb felsőbe tartó labdát.

Messi góljával vezetett a Barcelona
Messi góljával vezetett a Barcelona

A 67. percben megtört a jég, a Barcelona megszerezte a vezetést: Joleon Lescott ügyetlenkedett középen a tizenhatoson belül, gyakorlatilag ziccerbe hozta Messit, a katalán támadó köszönte szépen, és hét méterről bokából az angol kapujába emelt. 1–0

A 78. percben – ha eddig nem – végleg szertefoszlottak a City reményei, Pablo Zabaleta ugyanis reklamálásért megkapta második sárgáját, így mehetett zuhanyozni. Az argentin védő egyébként joggal reklamált, Edin Dzekóval szemben Gerard Piqué szabálytalankodott a tizenhatoson belül, de elmaradt a büntető.

Zabaleta (balra) túl hevesen reklamált, villant a piros
Zabaleta (balra) túl hevesen reklamált, villant a piros

A hajrában szépített a Manchester City: Milner szögletét követően középen Dzeko emelkedett a legmagasabbra, lefelejt labdáját Kompany a hálóba kotorta közvetlen közelről, bevetődve. 1–1

A csattanó a végére maradt: a 90. percben Andrés Iniesta kicselezte Joe Hartot, középre gurított, Dani Alves pedig elemi erővel a hálóba lőtt, ezzel beállította a 2–1-es végeredményt. A Barcelona kettős győzelemmel búcsúztatta a nagyot küzdő Manchester Cityt a nyolcaddöntőben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA (spanyol)–MANCHESTER CITY (angol) 21
(Messi 67., D. Alves 90., ill. Kompany 88.)
Továbbjutott
: a Barcelona, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik