Meglepetés Párizsban - Ibrahimovic nem lőtt gólt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 20:45
null
Zlatan Ibrahimovicot (balra) próbálták szorosan őrizni a németek, a svéd nem is szerzett gólt (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az első meccset 4–0-ra elveszítő Bayer Leverkusen hamar megszerezte a vezetést Párizsban, de a PSG később fordítani tudott, 2–1-re győzött, és 6–1-es összesítéssel továbbjutott. Zlatan Ibrahimovic meglepetésre nem szerzett gólt, Párizsban ez volt az első ilyen alkalom ebben a BL-szezonban.

A Bayer Leverkusen a hazai 4–0-s vereség után az esélytelenek nyugalmával minden teher nélkül léphetett pályára Párizsban a PSG vendégeként, és a higgadtságnak már a 6. percben meglett az eredménye.

Giuilo Donati jobb oldali beadásából a hosszún érkező, a párizsiak védőjét, Marquinhost megelőző Sidney Sam a kapuba fejelt. 0–1

A középpályásnak ez volt a második gólja ebben a BL-szezonban, első alkalommal a Sahtar elleni 4–0-s győzelem során talált be, ez az eredmény most hosszabbítást ért volna a németek számára. Erről azonban nem sokáig álmodhattak a leverkuseniek. A PSG első helyzeténél Zlatan Ibrahimovic lövését ugyan még védte Bernd Leno, Yohan Cabaye szögletből azonban az első gólnál lemaradó Marquinhos hét méterről fejjel egyenlített a 13. percben. 1–1

Az egyenlítés meghozta a kedvét a játékhoz a PSG-nek, jobban mondva Zlatan Ibrahimovicnak, aki pillanatokon belül kétszer is megvillant. Előbb okos emeléssel próbálkozott, de a lécet találta el, majd erőből próbálta megoldani, de ezúttal fölé lőtt.

A PSG elöl és hátul is „igyekezett" mindent megtenni azért, hogy legalább ez a meccs izgalmas legyen, ha már a továbbjutás eldőlt. Ivan Bebek játékvezető Christophe Jallet-t látta szabálytalannak a tizenhatoson belül Eren Derdyiokkal szemben, a büntetőt azonban Simon Rolfes kihagyta (Salvatore Sirigu védte a bal alsóba tartó labdát).

A szünet előtt Edinson Cavaninak volt még egy helyzete, de hét méterről lábon lőtte Lenót, így az első félidőben maradt az 1–1-es döntetlen.

A második játékrészben már sikerült megszereznie a vezetést a PSG-nek az argentin Ezequiel Lavezzi révén. Az argentin csatár 12 méterről lőtt a kapuba, de a gól elsősorban a balhátvédet, Lucas Digne-t dicséri, aki szép szólót követően mesterien tálalt középre. 2–1

A Leverkusen az újabb gól ellenére is tette becsülettel a dolgát, és próbált egyenlíteni. Előbb Castro lapos lövését védte Sirigu, majd Sam és Derdyiok is próbálkozott, de az olasz kapus ezúttal is a helyén volt. Csakúgy, mint a 66. percben, amikor Derdyiok újabb, lapos lövését védte lábbal a PSG kapuvédője. Két perccel később Emre Can nagy butaságot követett el, színészkedésért megkapta a második sárga lapját, így az első találkozóhoz hasonlóan ezt a meccset is emberhátrányban kellett befejeznie a Leverkusennek (Németországban Emir Spahic kapott piros lapot Kassai Viktortól).

A 72. percben tulajdonképpen vége lett a meccsnek – lecserélték Zlatan Ibrahimovicot (Jérémy Ménez váltotta). A svéd csatárnak, aki bármikor képes színt vinni még a legunalmasabb meccsekbe is, ez volt a második olyan BL-meccse ebben a szezonba, amelyiken nem szerzett gólt, Párizsban pedig az első (korábban az Olympiakosz otthonában sem talált be, a Benfica ellen idegenben pedig nem is játszott).

A leverkuseni találkozón kétszer is eredményes, összesen ebben a szezonban pedig tíz BL-gólt jegyző Ibrahimovic lecserélése után újabb nagy helyzetet már nem is jegyezhettünk fel egyik oldalon sem, a PSG kettős győzelemmel, 6–1-gyel jutott tovább.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Paris Saint-Germain (francia)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (Marquinhos 13., Lavezzi 53., ill. Sam 6.)
Továbbjutott: a PSG, 6–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik