BL: Még három évet szeretnék védeni ezen a szinten – Buffon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.07. 14:14
A labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében 3–1-es vereséget szenvedő Juventus csapatkapitánya, Gianluigi Buffon csalódottan értékelte a szombat este látottakat, ám elmondta, további három évig szeretne még profi szinten játszani.

„Nagyon hittem benne, hogy megnyerhetjük a döntőt – értékelt Buffon a Sky Sport Italiának. – Olyan ember vagyok, aki tudja, hogyan kell egyensúlyozni az öröm és a csalódottság között. Ez most csalódás, de előtte sok boldog pillanatot oszthattunk meg a szurkolóinkkal.”Buffon a Sky Sport Italiának. – Olyan ember vagyok, aki tudja, hogyan kell egyensúlyozni az öröm és a csalódottság között. Ez most csalódás, de előtte sok boldog pillanatot oszthattunk meg a szurkolóinkkal.”

Buffon – aki a 2006-ban világbajnoki címet ünnepelhetett az Olimpiai Stadionban – talált pozitív dolgokat is csapata játékában.

„A meccs alatt értékes és szép dolgok is felbukkantak a játékunkban. A második félidőben remekül játszottunk, így csapatszinten és egyénileg is bizonyítottuk, hogy felvesszük a versenyt a világ legjobb együttesével is.”

„Még három évet szeretnék játszani ezen a szinten, hogy elérhessem néhány további álmom” – mondta az olasz kapus a jövőjét firtató kérdésekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik