BL: búcsút inthetünk a 20.45-ös kezdési időpontnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 21:34
Német lapértesülés szerint a 2018–2019-es idénytől 19 és 21 órakor kezdődnek a labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzései.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a múlt héten jelentette be, hogy 2018-tól változik a BL szabályrendszere, ám további újítások is várhatók.

A német Sport Bild úgy tudja, hogy a 2018–2019-es szezontól 19, illetve 21 órakor kezdődnek a BL-mérkőzések. Eddig 20.45-kor indult útjára a labda az elitligában, kivéve néhány keleti országban (Oroszország, Kazahsztán) rendezett mérkőzést.

A meccsek időbeli szétszórásával a televíziós bevételek emelkedését várják az illetékesek, hiszen így több találkozó kerülhetne élőben a képernyőre.

Ez lenne az első időpont-változtatás a sorozat történetében azóta, hogy 2010-ben áttértek a szerdairól a szombati döntőre.

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik