BL: a Leicesternek több pontja van a BL-ben, mint a bajnokságban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.19. 08:04
Remekül kezdte nemzetközi kupaszereplését a Leicester City. Claudio Ranieri együttese az FC Köbenhavn elleni sikerrel továbbra is százszázalékos a Bajnokok Ligájában, s gyakorlatilag karnyújtásra került a legjobb tizenhat közé jutástól.

A Leicester mérlege eddig a BL-ben: három meccsen három győzelem. Korábban mindössze négy csapat volt arra képes, hogy történelme első három BL-találkozóját egyaránt megnyerje.

A Milan (1992–1993), a PSG (1994–1995), a Juventus (1995–1996) és a Málaga (2012–2013) mellé csatlakozott ötödikként az angol gárda – amely ráadásul a Málaga után másodikként a legrangosabb európai sorozat (BEK, majd BL) abszolút újoncaként érte el a bravúrt.

Az előző szezon legnagyobb futballcsodáját produkáló együttes viszont az angol élvonalban címvédőként – ha úgy tetszik, és nem sértő egy aranyérmessel szemben a megállapítás – visszakerült a helyére, Mahrezék a Premier League-ben nyolc forduló után mindössze a 13. pozícióban állnak.

És ami különösen érdekes: a Leicester kevesebb pontot gyűjtött a bajnokságban (8), mint a Bajnokok Ligájában (9)!

Pedig a PL-ben nyolc, míg az európai kupaporondon csak három mérkőzésük volt a bizonyításra.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. FORDULÓ
, G-CSOPORT
Leicester City (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Mahrez 40.)
FC Bruges (belga)–Porto (portugál) 1–2 (Vossen 12., ill. Layún 68., André Silva 92. – 11-esből)

 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leicester City 3 3 5–0 +5 9
2. FC Köbenhavn 3 1 1 1 5–2 +3 4
3. FC Porto 3 1 1 1 3–3 0 4
4. FC Bruges 3 3 1–9 –8 0

 

 

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik