BL: „Simeone azt mondta, aki nem akar a visszavágón játszani, jelezze”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.03. 09:52
null
Koke (középen) reménykedik, hogy a visszavágón sikerül fordítaniuk (Fotó: AFP)
Koke, a Bajnokok Ligája elődöntőjében háromgólos vereséget szenvedő Atlético Madrid spanyol labdarúgója úgy véli, a Real Madrid okosabban játszott csapatánál.

 

„Nehéz nap ez szurkolóink számára, nem voltunk elég jók, de tudjuk, van még egy visszavágó, amelyen mindent bele kell adnunk a drukkereinkért – mondta Koke a lefújást követően. – A Real okosabban játszott, türelmes volt, mi pedig belesétáltunk a csapdába. A játékvezetői döntésekről nem nyilatkozom, megtartom magamnak a véleményem. A futballban bármi megtörténhet, hinnünk kell a sikerben. Szereztünk már négy gólt a Real ellen a Vicente Calderónban egy meccsen. Nincs félnivalónk. Simeone azt mondta, aki nem akar játszani szerdán, nyugodtan jelezze, nem gond.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 3–0 (1–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 80 044 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal (Nacho, a szünetben), Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (M. Asensio, 68.) – Benzema (Lucas Vázquez, 77.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Lucas Hernández, Szavics, Godín, Filipe Luís – Carrasco (Á. Correa, 68.), Gabi, Saúl Níguez (Gaitán, 58.), Koke – Griezmann, Gameiro (F. Torres, 57.). Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: C. Ronaldo (10., 73., 86.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Dupla Tízes: egy favorit már a 16 közé sem jut be – milyen az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás?

Minden más foci
2025.02.11. 08:31

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

A Girona edzője: Antal készen áll arra, hogy az élvonalban szerepeljen

Bajnokok Ligája
2025.01.30. 09:01

Megrázta magát a PSG és a Manchester City is, az első nyolcban végzett a Lille és a Villa

Bajnokok Ligája
2025.01.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik