„Remek mérkőzés volt – jelentette ki Martin Ödegaard. – Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra. Nagy nyomás van egy ilyen meccsen rajtunk, de így is rendkívüli teljesítményt nyújtottunk.”
Az Arsenal csapatkapitánya és a meccs legjobbjának választott játékos azt s elmondta, leírhatatlan érzés hétszer betalálni az egy BL-meccsen.
„A legutóbbi két meccs után rengeteget dolgoztunk, hogy javuljon a támadójátékunk és meg is lett az eredménye. Remélem, ugyanezzel a lendülettel tudjuk folytatni az idényt. A csapat mentalitása jelenleg olyan, hogy semmi sem elég, mindig többet akarunk” – tette hozzá a 26 éves középpályás.
Az angolok menedzsere, Mikel Arteta sem tudta leplezni elégedettségét a sajtótájékoztatón.
„Hatalmas eredmény egy olyan sorozatban, amelyet éveken át kihagytunk. Igazán különleges este volt. Nagyon élveztem azt az összecsapást, mindent úgy hajtottunk végre, ahogy elterveztük. Most kicsit élvezhetjük ezt az érzést, mert kiérdemeltük” – folytatta a baszk szakember.
Arteta végül azt is elárulta, azt teszi igazán boldoggá, hogy a csapatkapitánya, Ödegaard egy ilyen fontos meccsen találta meg újra a ritmusát és végre ilyen teljesítményt tudott nyújtani.
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PSV EINDHOVEN (holland)–ARSENAL (angol) 1–7 (1–3)
Eindhoven, Phillips Stadion. Vezette: Manzano (spanyol)
PSV: W. Benítez – Ledezma (Karsdorp, 66.), Flamingo (Nagalo, a szünetben), Boscagli (Obasipo, 83.), Malacia – Saibari (Veerman, 83.), Schouten, Til – Perisic, L. de Jong (J. Bakayoko, 66.), N. Lang. Vezetőedző: Peter Bosz
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 77.), Saliba, Gabriel, Lewis-Skelly (Calafiori, 35.) – Ödegaard, Partey (Zincsenko, 71.), Rice – Nwaneri (Sterling, 71.), Merino (K. Tierney, 77.), Trossard. Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: N. Lang (43. – 11-esből), ill. J. Timber (18.), Nwaneri (21.), Merino (31.), Ödegaard (47., 73.), Trossard (48.), Calafiori (85.)