Ikonikus magyar gólok: Hohó, emberek, hohó!

„Vincze Ottó hosszú időn át nem találta a helyét. Pontosan úgy játszott, ahogy a Fradiban eddig mindig, légüres térben mozgott, sok labdát eladott, rosszul és pontatlanul passzolt. A fordulás után azonban nagyot változott a játéka, kezdte megbecsülni a labdát, egyre jobban vigyázott rá, és ha csak tehette, mozgatta az egész csapatot. Aztán lőtt két káprázatos gólt…”

Ezt írta a Nemzeti Sport 1995. szeptember 14-én. Furcsa egyéni értékelés egy futballsiker után… Vincze Ottó 7-es osztályzatot kapott lapunktól, pedig kaphatott volna akár 10-est is – ha ezen a héten játsszák azt a Grasshoppers–Ferencváros mérkőzést, Vinczét hőssé avatjuk, a szurkolók a vállukon viszik végig az Üllői úton, és mi arról cikkezünk, hogy íme, van egy világklasszis labdarúgónk. Akkoriban óvatosabban bántunk a jelzőkkel, jóllehet futballunk már messze került fénykorától. A magyar válogatott három hónappal korábban 2–1-re kikapott Izlandon (az akkor még bálnavadászoknak csúfolt, lesajnált ellenféltől…), és a meccs alatt hallhattuk Mészöly Kálmán szövetségi kapitány erősen indulatos bekiabálásait, miután – direkt vagy sem – bemikrofonozták a magyar kispadot, s a „Szőke Szikla” hazafelé a reykjavíki repülőtéren helyre tett egy őt kritizáló szurkolót. A válogatott aztán augusztusban Izraeltől is kikapott 2–0-ra a siófoki barátságos mérkőzésen.

Már egyáltalán nem voltunk futballnemzet.

Aztán történt valami. A Ferencváros hihetetlen lelkesedéstől vezérelve és meglepő önbizalommal futballozva augusztus 9-én Zoran Kuntics 58. percben szerzett góljával 1–0-ra győzött Brüsszelben az Anderlecht elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn. Mondani sem kell, a visszavágóra pillanatok alatt elfogytak a jegyek, és a Fradi augusztus 23-án az Üllői úton is nagyot harcolt, Goran Kopunovics 50. percben szerzett gólja után Gilles De Bilde találata csak az egyenlítéshez volt elég – a Ferencváros jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára!

Csaknem egy, kudarcokkal teli évtized után a Novák Dezső irányította, bajnok és kupagyőztes Ferencváros visszacsempészte a régi szép időket. Az Üllői úti stadion jegypénztárai előtt hajnalok hajnalától álltak sorban a szurkolók, reménykedve abban, hogy élőben láthatják a Real Madridot, az Ajaxot és a Grasshopperst. A magyar bajnok világhírű csoportellenfeleivel szemben is győzni akart, és ez nem kincstári optimizmus volt – tudósítóként volt szerencsém szinte mindennap a csapattal lenni az Üllői úti stadionban vagy az elegáns Petneházy Klubban, amely akkor a csapat otthonaként szolgált, a játékosok ott aludtak, edzettek, hol a közeli erdőben futottak, hol a golfpályán, hol a medencében kapcsolódtak ki. Novák Dezső egyszerre volt szigorú edző és elnéző szülő, úgy bánt játékosaival, mint a saját gyerekeivel, korholta, biztatta és alaposan megdolgoztatta őket.

Bár szemtanúként írhatom, hogy a fiúkat nem kellett noszogatni, tüzelni, mert pontosan tudták, hogy életük lehetőségéhez érkeztek, itt lehet maradandót alkotni, történelmet írni, szurkolót boldoggá tenni, és persze nagyon sok pénzt keresni. Óriási lehetőség volt ez: a Fradi első magyar klubcsapatként kóstolhatott bele a futballvilág bőségtáljába, és ízlelhette meg, milyen is a nagyokkal együtt lakmározni.

A Fradi első Bajnokok Ligája-fellépésre Zürichben, a Hardturm Stadionban került sor 1995. szeptember 13-án. A keretet sérülés tizedelte, Novák Dezső felforgatott csapatot küldött pályára a jóval esélyesebb Grasshoppers ellen, a kispadon rutintalan fiatalemberek, szinte ifisták ültek. A Ferencváros a Hajdu – Szűcs, Telek, Milovanovics – Nyilas, Lisztes, Simon T., Vincze O. – Kopunovics – Zavadszky, Fatusi összeállításban kezdte a játékot, s a felállásból is látszott a biztonságra való törekvés, Novák mester és csapata megpróbált valahogy pontot szerezni kezdésként. Szűcs Mihály és Dejan Milovanovics követő emberfogással loholt Joel Magnin és Murat Yakin nyomában, mögöttük Telek András söprögetett, Nyilas Elek a jobb oldalon, Simon Tibor középen, Vincze Ottó a bal szélen védekezett.

Vincze, akinek akkoriban nem ment igazán a játék, s akit kiugró tehetségnek tartott mindenki, akiről azt gondoltuk, igazi sztár lesz, s nem csak itthon. És akit néhány nappal a zürichi meccs előtt a népligeti aluljáróban megütött valaki. Vincze valóban gyengén játszott az első félidőben, nem találta a helyét a balhátvéd szerepkörében. Idősebb Knézy Jenő folyamatosan kritizálta is a tévéközvetítés során. De a Zoran Kuntics nélkül felálló FTC kihúzta az első félidőt kapott gól nélkül, sőt a norvég Rune Pedersen játékvezető a 34. percben kiállította a svájciak svéd védőjét, Mats Grent. Aztán a 61. percben a sokat mozgó Lisztes Krisztián megszerezte a vezetést, s onnantól mintha mesébe csöppentünk volna. A Fradi egyre magabiztosabb lett, s Vincze Ottó a 82. percben belőtte a másodikat, Johann Vogel mellett csinált egy gyönyörű cselt, majd laposan a kapu bal oldalába helyezett. Egy perccel később büntetőhöz jutottak a svájciak, de Murat Yakin félmagasan megeresztett, jobb sarok felé tartó lövését Hajdu Attila bravúrral hárította.

S eljött a 91. perc: „Vincze tovább növelte a boldogságot. Nyilas indult meg a saját térfeléről, majd a balösszekötő helyén előretörő Vinczéhez adott. A középpályás megismételte azt, amit az előző gólnál tett, igaz, most a tizenhatos vonalán kívül vette vissza a labdát Alain Geiger mellett a jobb lábára, majd tizenhat méterről, pazarul a bal fölső sarokba emelt…” Lenyűgöző alakítás volt. Vin­cze Ottó kifutott a mámoros Fradi-tábor elé, mutatta a kamera, ahogy üvölt és hatalmasakat rúg az egyik reklámtáblába. Knézy Jenő pedig diadalittasan kiabálta: „Hohó, emberek, hohó!”

A Ferencváros 3–0-ra győzött, Novák Dezső pedig azt nyilatkozta: „Hihetetlen, káprázatos győzelmet arattunk, minden játékosom tudásának maximumát nyújtotta, a világ nyolcadik csodáját éltük meg…”

A világ nyolcadik csodája.

Huszonkét év telt el azóta, és szinte sokkoló, hogy abból a csapatból már nincs közöttünk Simon Tibor és Zavadszky Gábor. A Fradi futballtörténelmet írt, és ez még akkor is igaz, ha később súlyos vereségbe futott bele Madridban és Amszterdamban. Vin­cze Ottó egyébként másnap szerényen csak annyit mondott: „Magamról? Két gól és más semmi. A csapat viszont óriási volt…”

(A következő részben: A Vidi írta a tündérmesét)