BL-döntő: a Bayern hét év után, a PSG második franciaként érhet révbe

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.08.23. 08:21
null
A müncheni védők tapasztalatból is tudják, nehéz feladat megállítani Neymart (Fotó: AFP)
Hét év után érhet révbe a Bayern München, míg a PSG az Olympique Marseille 1993-as sikere után második francia klubként szerezheti meg a trófeát.


A PSG először vagy a Bayern München hatodszor?

Ember legyen a talpán, aki képes egyértelműen állást foglalni, melyik együttes játékosai emelhetik magasba vasárnap este a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját. Esélyt latolgatni természetesen lehet. Ha a döntőig megtett utat nézzük, a Bayern München magabiztosságán nehéz túltenni. A bajorok mind a tíz idei BL-mérkőzésüket megnyerték, a legkisebb különbséggel az Olympiakosz (3–2), a legnagyobbal a Crvena zvezda (6–0) és Barcelona (8–2) ellen. Összecsapásaikon átlagban 4.2 gólt szereztek, bárki ellen léptek pályára, legalább kétszer a kapuba találtak. Az idényben a német bajnoki címet és a kupagyőzelmet is begyűjtötték, már csak egy lépés választja el őket attól, hogy 2013 után ismét triplázzanak.

Persze, mielőtt bárki odaadná a trófeát a Hans-Dieter Flick irányította csapatnak, mindenképp figyelembe kell venni a „kék sarokba” bevonuló PSG érdemeit. Lehet, hogy a Thomas Tuchel edzette együttes – a kispadon Lőw Zsolt másodedzővel – nem lépdelt túl olyan könnyedén ellenfelein, mint döntőbeli vetélytársa, de az idény során már négy trófeát begyűjtött, valamint rengetegszer bizonyította, hogy az Ángel Di María, Neymar és Kylian Mbappé alkotta támadótrió félelmetesen működik együtt, és bármilyen védelmet képes jelentős kihívás elé állítani. Főleg úgy, hogy a bajoroknál Jérome Boateng játéka kérdéses – párizsi oldalon Keylor Navasról mondható el ugyanez.

„Amikor olyan klubbal szemben lépsz pályára a döntőben, amely története során többször megnyerte a trófeát, mindig hátrányból indulsz, hiszen az ellenfeled már volt ott, ahová te csak készülsz, és erőt tud meríteni a korábbi sikereiből   – fejtette ki véleményét az UEFA TV-nek Gaizka Mendieta, aki a Valencia játékosaként 2000-ben és 2001-ben is pályára lépett BL-döntőben, a Real Madrid (0–3) és a Bayern München (1–1, tizenegyesekkel 4–5) ellen is alulmaradt. – Persze a mérkőzésen már semmi sem számít. Az a kilencven perc független mindentől, nem érdekes, milyen úton jutott el egyik és másik együttes oda, mindenkinek csak az forog a fejében, hogy legyőzze a másikat. Hatalmas taktikai küzdelmet várok. Ha a Bayern úgy futballozik, ahogy a korábbi mérkőzésein, és üres területeket hagy hátul, az a PSG számára tökéletes. Ha változtat, és nagyobb figyelmet fordít a védekezésre, akkor viszont a párizsiaknak okozhat nehézséget felépíteni a támadásaikat. Érdekes lesz megfigyelni, melyik edző milyen felfogásban küldi pályára csapatát, ami engem illet, szerintem azonosak az esélyek a győzelemre. A PSG-t előzetesen sokan lebecsülték, mivel az utóbbi hónapokban alig játszott tétmérkőzéseket, a Leipzig ellen mégis nagyon jól teljesített, és hasonlót várok vasárnap este is.”

A találkozó több szempontból is speciális lesz Kinsgley Coman számára. A Bayern München keretéből a francia támadónál jobban kevesen ismerhetik a PSG-t, nyolcéves korában került a klubhoz, annak színeiben játszotta első profi mérkőzéseit. Befutnia mégsem a párizsiakkal sikerült, szerződése lejártával 2014-ben a Juventushoz távozott, játékjogát a bajorok 2017-ben vásárolták meg végleg.

„A klubnál nőttem fel, sokat jelent számomra, de nem bántam meg, hogy hat éve elhagytam Párizst    – nyilatkozta az UEFA honlapjának a 24 éves támadó, aki csapata legutóbbi két mérkőzésén csereként jutott szóhoz.  – A szívem most már száz százalékban a Bayernért dobog, remélem mi örülhetünk a mérkőzés végén. A francia futball rengeteget fejlődött az elmúlt években, a válogatott világbajnoki címe és a PSG idei menetelése is ezt bizonyítja. Sok nagyszerű játékos került ki az utóbbi időben az országból, de Kylian Mbappé mind közül kiemelkedik. Még jó, hogy Alphonso Davies legalább annyira gyors, és biztos vagyok benne, hogy képes lesz megállítani.”

Bárhogy is lesz, Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette: vasárnap háromezer rendőrt vezényelnek a Champs-Élysées-re, közvetlenül a Paris Saint-Germain stadionjához, hogy elejét vegyék a szélsőséges szurkolói megnyilvánulásoknak, s mindannak, ami az esetleges futballfiesztával együtt járhat, különösen a koronavírus-járvány idején. A rendőrök kétezer maszkot osztanak ki az anélkül érkezőknek, és megpróbálják a távolságtartási szabályokat betartatni a stadionba igyekvőkkel, illetve a lelátón elhelyezkedő legfeljebb ötezer szurkolóval. A drukkereknek kellő távolságban kell ülniük egymástól, miközben hatalmas kivetítőn követhetik nyomon a lisszaboni finálé eseményeit, amelyen ha nyer a PSG, az Olympique Marseille 1993-as győzelme után második francia klubként emelheti magasba a Bajnokok Ligája serlegét.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Paris Saint-Germain–Bayern München (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Hansi Flick: Még nem jutottunk tovább

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:54

A PSG érvényesítette a papírformát és két góllal legyőzte az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 22:53
Ezek is érdekelhetik