BL: Ugyanannyi esélyünk van nyerni, mint a Bayernnek – Lőw Zsolt

– Fogadott már olyan sok gratuláló üzenetet akár játékos-, akár edzői pályafutása során, mint az elmúlt napokban?
– Ennyit talán még nem – felelte lapunk érdeklődésére az RB Leipzig ellen 3–0-ra megnyert elődöntő után immár a vasárnapi, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-fináléra készülő Paris Saint-Germain másodedzője, Lőw Zsolt. – Egy-egy fontosabb meccs megnyerése után előfordult már, hogy különböző fórumokon számos üzenetet kaptam, ám ezekben a napokban tényleg egymást követik a gratulációk és a jókívánságok. Még Lipcséből is írtak nekem. Mondanom sem kell, jólesett, hogy a vezetők és játékosok közül jó néhányan gondoltak rám, úgy tűnik, ők sem felejtették el azt a három évet, amit a klubnál töltöttem. Rengeteg üzenet érkezett Magyarországról és Franciaországból is. Igyekszem megválaszolni az összeset – ezúton is elnézést kérek, ha idő hiányában valakinek mégsem tudok írni.

– Mentségére szóljon, éppen a Bajnokok Ligája döntőjére készülődik.
– De jó ezt hallani!

– Igaz, hogy leginkább az ön érdeme az RB Leipzig legyőzése?
– Hogy kié?!

– Az öné! „Lipcse-szakértőként” mégiscsak ön találhatta meg a rést a pajzson…
– Az érdem elsősorban a játékosoké. Mondhat és tehet bárki bármit a pályán kívül, a pályán lévőkön múlik, hogy egy csapat nyer-e vagy sem. Mindenek­előtt a futballistákat illeti elismerés azért, mert az elődöntőben győztünk. Utánuk jönnek a szakmai stáb tagjai, akiknek ezúttal is az volt az elsődleges feladatuk, hogy a lehető legjobban felkészítsék a labdarúgókat, ellássák őket a mérkőzés megnyeréséhez szükséges információkkal. A fontos meccseket kizárólag akkor nyerheted meg, ha a játékosok fizikailag és mentálisan is topon vannak. Nálunk ez megvolt az elődöntőben. Ami engem illet, kétségkívül jelentett némi előnyt, hogy a lipcsei keret nyolcvan százalékát ismertem, így könnyebben rábukkanhattunk a gyenge pontjaira és jobban felkészülhettünk az erősségeire. Ugyanakkor tudtuk, hogy edzőjük, Julian Nagelsmann folyamatosan változtatja a felállást, miközben az ellenfélhez is alkalmazkodik. Nekünk azt kellett eldöntenünk, hogy mi is alkalmazkodunk-e a riválishoz, vagy kitartunk az eddigi sikereket megalapozó játékstílusunk mellett. Végül utóbbi mellett tettük le a voksunkat – a végeredmény azt mutatja, jól döntöttünk. Rengeteg időt szántunk arra, hogy kidolgozzuk azt a taktikát, ami a remélt győzelemhez vezet, de itt megint visszakanyarodhatok oda, hogy a megvalósításhoz a játékosok kellettek.

– Az elődöntőt megelőzően úgy nyilatkozott lapunknak, szülessen bármilyen eredmény, a lefújást követően nem az lesz az első dolga, hogy üzenjen barátjának, a Leipzig kapusának, Gulácsi Péternek. Azóta már beszélt vele?
– Beszéltem vele – ahogyan másokkal is a klubból. Azt gondolom, egyértelmű volt a fölényünk, megérdemelten győztünk. A lipcseiek becsületére váljon, ezt el is ismerték. Érthető, hogy csalódottak voltak a meccs után, de az azóta eltelt napokban rádöbbenhettek, mekkora tettet hajtottak végre azzal, hogy bekerültek a legjobb négy közé. Mondtam Petiéknek, legyenek erre büszkék! Mi pedig legyünk arra büszkék, hogy Magyarországnak van egy olyan kapusa, mint Gulácsi Péter. Meglehet, a második gólunk előtt fél métert tévesztett a passzával, csakhogy mi tudatosan letámadtuk őket már a saját tizenhatosuk környékén, ugyanis tudtuk, az edzőjük nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a támadás felépítése a kapussal kezdődjön. Ha netán valaki arról beszél, hogy Peti hibázott a gólnál, azt se felejtse el, hogy megoldott már ezer hasonló szituációt, mi több, ha nem ő véd ellenünk, két-három góllal többet is szerezhettünk volna.

– A döntőben legyőzhetik a Bayernt?
– Szerintem igen. Már a negyeddöntő előtt mindenkitől azt hallottam, hogy PSG–Bayern finálé lesz – örülök, hogy nem tévedtek. Ugyanannyi esélyünk van nyerni, mint a münchenieknek. Állítom ezt annak ellenére, hogy a Bayern a legjobb formában van, hónapok óta képtelen veszíteni. Remek csapat, jó foci jellemzi, és nyilván tökéletes lelkiállapotban várja a vasárnapot. Szerencsére ugyanez elmondható rólunk is! Öröm látni, hogy a játékosok milyen jól kezelik ezt a helyzetet, tisztában vannak azzal, mikor mit kell tenniük. Amikor mosolyogni kell, mosolyognak, amikor melózni kell, melóznak. A szerda még a kellemes fáradtságé és az elégedettségé volt, csütörtökön azonban már elkezdtünk készülni a döntőre. Jó jel, hogy senki sincs túlpörögve, úgy éljük meg ezeket a napokat, ahogyan kell – együtt, csapatként. Hosszú út vezetett idáig, azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a sztárokból sikerült igazi csapatot faragnunk. Lipcsei barátaimat azzal is próbáltam vigasztalni, hogy elmeséltem, a Paris Saint-Germain milyen nehézségek árán jutott el odáig, hogy fennállása során először BL-döntőt játszhasson. Ahányszor elbuktunk, annyiszor felálltunk, és tessék, most itt vagyunk! Talán emlékszik, amikor egy hónappal ezelőtt beszéltünk, szóba került, hogy ha a következő öt tétmérkőzésünket megnyerjük, történelmet írva, öt serleggel zárjuk az évet. Akárhogy is nézem, az ötből négy már megvan, jóllehet a legnehezebbet hagytuk a végére. Fáradtak a futballisták, fáradtak vagyunk mi is, ám valahonnan merítünk még annyi erőt, amennyi az utolsó csata megvívásához szükséges. Amit tudunk, beleadunk, hadd szóljon! Szép és jó, hogy döntőt játszunk, de ki tudja, mikor jutunk el ide ismét – eljutunk-e még valaha. Szóval, ha már itt vagyunk, csak meg kellene nyerni ezt a meccset…