Bajnokok Ligája: Rudolf Gergely bízik a jó eredményben

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 11:51
null
Rudolf Gergely is szemmel követi a Ferencvárost (Fotó: Szabó Miklós)
Bízik a Ferencváros támadóiban Rudolf Gergely, 28-szoros válogatott labdarúgó, aki szerint a magyar bajnokcsapat kedden (ma) este szoros mérkőzést is játszhat a Juventusszal a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 4. fordulójában.

 

Rudolf 2010 és 2012 között szerepelt a Serie A-ban, a Bari színeiben gólt is szerzett a torinói sztárcsapat otthonában.

„Az olasz bajnokság a legtaktikusabb Európában, a játékosok fizikailag is maximálisan felkészültek. A Juventust igazi világsztárok alkotják, ráadásul egyre inkább kezd összeállni az együttes játéka” – mondta kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában Rudolf, aki a Debrecen színeiben maga is játszott a legrangosabb európai kupasorozatban. Hozzátette: bízik a Ferencváros támadóiban, ráadásul a Juventus védelméből több kulcsjátékos is hiányzik, ezért reméli, hogy a magyar csapat képes lesz helyzeteket kialakítani, és egy jó mérkőzésen jó eredményt elérni.

„Azt gondolom, amit eddig a Ferencvárostól láttunk a Bajnokok Ligájában, hogy képes volt a mérkőzések egyes periódusaiban dominálni, az biztató a jövőre nézve” – fűzte hozzá.

A 21 órakor kezdődő zárt kapus összecsapást, amelyet a német Daniel Siebert vezet, az M4 Sport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
9 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57
Ezek is érdekelhetik