BL: kidőlt a Juve védője; német bíró vezet az FTC-nek Torinóban

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.23. 12:49
null
Daniel Siebert (labdával) vezeti a Ferencváros Juventus elleni meccsét (Fotó: AFP)
Megsérült Merih Demiral, a Juventus labdarúgója, emiatt biztosan nem léphet pályára kedden, a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Az UEFA közben kijelölte a játékvezetőt a találkozóra.

 

Mint a Juventus hivatalos honlapján olvasható, Merih Demiralt a szombati, Cagliari elleni összecsapás (2–0)után megvizsgálták, s kiderült, hogy izomhúzódást szenvedett. Az olasz klub tájékoztatatása szerint a felépülés mintegy tíz napot vesz igénybe– ez azt jelenti, hogy Demiral nem léphet pályára kedd este, a Juventus Ferencváros elleni BL-meccsén.

Demiral egyébként ott volt a török válogatottban a Magyarország elleni NL-meccsen, amit a mieink 2–0-ra megnyertek.

Az UEFA közben kijelölte a játékvezetőt a mérkőzésre: a szövetség döntésének értelmében a találkozón a német Daniel Siebert dirigál. A 36 éves játékvezető 1998 óta bíráskodik, korábban sosem vezette magyar csapat mérkőzését.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ, G-CSOPORT
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona339– 2+79
2. Juventus3216– 3+36
3. Dinamo Kijev3123– 6–31
4. FERENCVÁROS3124–11–71

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Csillag Péter, Határ Dávid (szöveg), Pusztai Viola (videó) és Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57
Ezek is érdekelhetik