BL: Le kell győzni a rasszizmust – mondja a Basaksehir vezetőedzője

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 13:56
null
Okan Buruk kemény szavakat használt (Fotó: AFP)
A kedden botrányosan félbeszakadt, majd szerdán befejezett PSG–Istanbul Basaksehir mérkőzés után megszólalt a vendégek vezetőedzője, Okan Buruk is. A török tréner a találkozót követő sajtótájékoztatón kijelentette: itt az ideje, hogy végre megszűnjön a labdarúgásban tapasztalható rasszizmus – írja az angol Sportsmole.


A PSG ellen 5–1-re elveszített mérkőzést követő sajtótájékoztatón az Istanbul Basaksehir vezetőedzője, Okan Buruk beszélt az esetről.

„Pierre Webót nagyon elszomorították a történtek. Mellé álltunk, hiszen ebben a helyzetben egyedül egy embernek kellett volna rosszul éreznie magát: a tettesnek!”

Buruk ezzel Sebastian Coltescu negyedik játékvezetőre utalt, akit amikor a mérkőzést vezető Ovidiu Hategan megkérdezett, kit kellene kiállítania a kispadról, úgy felelt: a „fekete fickót”. Ezt követően a mérkőzés botrányba fulladt, és félbeszakadt.

Webo mellett saját csapatán kívül kiálltak az ellenfél játékosai és stábtagjai is.

„Megmutattuk, hogy mindannyian Webóval vagyunk. Le kell győznünk a rasszizmust, együtt kell éljünk. Az emberség a legfontosabb dolog.”

Buruk kritizálta a mérkőzés játékvezetőjét, Hategant is, aki szerinte nem tudta megfelelően kezelni a szituációt, és ezzel tettestárssá vált.

„A negyedik játékvezető elfogadhatatlan szót használt. Hategan nem tudta kezében tartani az eseményeket, emiatt kellett megmutatni a kiállásunkat Webo mellett.”

A szerdán befejezett mérkőzés eseményeiről itt olvashat bővebben.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Paris Saint-Germain–Istanbul Basaksehir 5–1 (Neymar 21., 38., 50., Mbappé 42., 62. – az elsőt 11-esből, ill. Mehmet Topal 57.)

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 4
2 13– 6 +7 12
2. RB Leipzig 6 4
2 11–12 –1 12
3. Manchester United 6 3 3 15–10 +5 9
4. Istanbul Basaksehir61
5 7–18–11 3

 

Legfrissebb hírek

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
10 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik