UEFA: eltörlik az idegenbeli gólokról szóló szabályt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 16:13
null
A Bayern München és a PSG előző idénybeli párharcában az új szabályokkal hosszabbítás jött volna (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtök délután bejelentette, hogy az általa rendezett versenysorozatokban eltörli az idegenben szerzett gólokról szóló szabályt.

 

A döntés természetesen a klubok számára kiírt kupasorozatokat érinti, így a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is. A határozat a férfiak számára kiírt versenyrendszerek mellett a női és az utánpótlásban szereplő csapatok ütközetei során is érvényes.

Mint ismert, a szabály a klubsorozatok kieséses szakaszaiban volt érvényben: az oda-visszavágós rendszerben a két meccsen elért azonos gólszám esetén az a csapat jutott tovább, amelyik több gólt szerzett saját pályájától távol. A 2021–2022-es idénytől kezdve ilyen esetben akkor is kétszer tizenöt perces hosszabbítás jön, ha a két csapat között nem ugyanúgy oszlik el az idegenben szerzett gólok száma, de az összesített gólok száma megegyezik.

Például a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásának negyeddöntőjében a PSG 3–2-re nyert idegenben, és hiába kapott ki otthon 1–0-ra a visszavágón, három müncheni góljának köszönhetően továbbment a Bayern ellen. Összesítésben azonban mindkét csapat három-három gólt szerzett a párharc során – a jelenlegi idénytől ilyen esetben kétszer tizenöt perces hosszabbítás következne, ha akkor sincs döntés, akkor tizenegyespárbajra kerül sor.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
Tegnap, 17:24

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53
Ezek is érdekelhetik