Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 18:31
A 2008-as Eb-döntő olasz játékvezetője, Roberto Rosetti (balra) átadta az UEFA topbírói által aláírt szerelést az MLSZ elnökének, Csányi Sándornak (Fotó: szovetseg.mlsz.hu)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke Budapesten fogadta Roberto Rosettit, az UEFA játékvezetésért felelős igazgatóját. A találkozó apropóját az szolgáltatta, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség szervezésében egyhetes nemzetközi szakmai szimpóziumnak ad otthont a magyar főváros.

A hétfői egyeztetésen szóba került egyebek mellett a játékvezetők toborzásának, illetve megtartásának fontossága – közölte a szovetseg.mlsz.hu.

Kedden többnapos szakmai továbbképzés veszi kezdetét az összes európai nemzeti szövetség instruktorainak, valamint az országos játékvezetői bizottságok elnökeinek részvételével. Az MLSZ-t Juhos Attila, illetve Hanacsek Attila képviseli a neves előadók részvétele mellett egészen péntekig zajló konferencián.

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
14 órája

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
17 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
18 órája

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
18 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
19 órája

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
20 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
Tegnap, 6:38

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:35
Ezek is érdekelhetik