Kell a bravúr – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 23:35

Kubatov Gábor még a Young Boysszal vívandó labdarúgó Bajnokok Ligája-playoffpárharc múlt szerdai első mérkőzése előtt többek között arról beszélt, neki csalódás lenne, ha a Ferencváros nem jutna be a sorozat csoportkörébe.

Tavaly a Fradi bejutott a BL-be, elhangzott, a klub költségvetése alapján inkább az Európa-ligában a helye, nem lehet elvárás a BL. Amikor 2019-ben El-csoportkörös lett, a büdzséje jóval kisebb volt, mint ellenfeleié, az Espanyolé, a Ludogorecé vagy a CSZKA Moszkváé. Az is szóba került, cirka hétmilliárd forintos költségvetés kell a rendszeres BL-csoportkörhöz, s noha a zöld-fehérek jelenleg ennél többet fordíthatnak csapatukra, a főtáblán ez aprópénz.

De nem a pénz játszik. A Ferencváros Szerhij Rebrovval három bajnokságot nyert, csoportkörös volt az El-ben és a BL-ben. Már az ukrán edző nélkül sorozatban harmadik alkalommal főtáblás a nemzetközi kupában, ez nem véletlen. Az elsőre mondhatják, a vak tyúk is talál szemet, az ismétlésre meg azt, na jó, ez egyszer, de a triplázásra nem lehet legyinteni. A jelenlegi együttest már Peter Stöger készítette fel, az osztrák szakember nemigen változtatott – jóllehet megvan az elképzelése, milyen Fradit szeretne látni. Az előzőleg jobb csapatnak minősített Slavia Praha ellen remek taktikát dolgozott ki, a Young Boys elleni odavágón sem az elképzeléssel volt a gond, hanem a kivitelezéssel: hiba tizenegyest kihagyni s szinte másfél félidőt emberhátrányban játszó csapattól gólt kapni. A helyzetet nehezíti az idegenben szerzett gólokra vonatkozó szabály eltörlése, a zöld-fehéreknek a 3–2-es vereséget követően két góllal kell nyerniük a biztos továbbjutáshoz. Amikor 1995-ben a BL-selejtezőben győztek a belga Anderlecht ellen 1–0-ra, az Üllői úton egy döntetlen is elég volt (1–1), akárcsak a 2020–2021-es sorozatban, a norvég Molde elleni 3–3-at követően az itthoni 0–0.

A fradisták vágya, hogy a régióban meghatározó legyen csapatuk, egyelőre, mondjuk így, karakteres. A BL-főtáblához kétgólos siker a kulcs. Nem lesz egyszerű: a Debrecen 2009-ben 2–1-es szófiai siker után a visszavágón 2–0-ra verte meg a Levszkit, bejutva ezzel a BL-be. Infografikánk tanúsága szerint ezt leszámítva nem termett babér honi indulónak.

A 2–0 most is elég lenne, s nem mindegy, hogy Barcelona- vagy Juventus-szintű ellenfelek jöhetnek a csoportban, vagy a BL-győzteseknél gyengébb játékerőt képviselő csapatok, mint az El-ben.

Bravúr kell!

Illetve némileg másképpen: kell a bravúr!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik