A londoni „Évszázad mérkőzése” emlékére (1953. november 25.) a dátum 1993 óta a Magyar labdarúgás napja. Az angolok felett aratott 6:3-as győzelem nemcsak a honi futball hőseposza, de nem kis részben a nemzeté is.
Hogy mit jelent ez a siker több mint hét évtized távlatából?
Nos, már nagyon kevesen élnek azok közül, akik élőben látták a mérkőzést, a hetven évnél idősebb nemzedéknek mégis alapvetés, a fiatalabbaknak viszont már a történelmi messzeségbe vész – ha hagyjuk. Mert a sportágat szeretőknek nemcsak feladatuk, hanem kötelességük a hagyomány ápolása. Ráadásul úgy, hogy a rendszerváltoztatást követően, de különösen a fél évszázados évforduló környékén egyre több részlet látott napvilágot, mondhatni, bővült a legendárium, ami leginkább a fiatal generációknak segít eligazodni a magyar futballmítosz rengetegében. Magyarországon a labdarúgás a kultúra része. Jó ideig mostohán kezeltük, tegyük a kezünket a szívünkre, az eredmények sem táplálták a hagyományt, mi több, az ezek hatására el-elburjánzó pesszimizmus bevette magát a lélek legmélyebb bugyraiba is. Ne feledjük, 2013-ban a Magyar futball napjára, a 6:3 hatvanadik évfordulójára a Hollandiától elszenvedett októberi katasztrofális vereség árnyéka vetült.
Ám a politika pozitív szerepvállalásának is köszönhetően Sziszifusz legyőzte a gravitációt, visszagörgette futballunkat a térképre, 2016 óta a magyar válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a következő cél negyven év után újra kijutni a világbajnokságra.
Az ünnepnek az ad pluszaktualitást, hogy megnyílik a Puskás Múzeum. Hol másutt, mint a legendáról elnevezett arénában, amelyet az Öcsi utódain felnőtt Skardelli György tervezett, aki létfontosságúnak tartotta, hogy amolyan „tanúhegyekként” meghagyja az 1953-ban megépült Népstadion eredeti pilonjait és a főépületet, amelynek alagsori öltözőjében egykoron Puskás Ferenc húzta fel a bőrstoplist egy-egy találkozó előtt. S mostantól a legendás balösszekötő emléke, relikviái „lakják be” a toronyépületet. Mi ez, ha nem visszatérés az origóhoz?
Esterházy Péter az íróelőd iránti tiszteletből egyetlen papírlapra másolta Ottlik Géza Iskola a határon című remekét. Én futballunk nagyjainak nevét írom. Mára a rengetegben eljutottam a londoni 6:3-hoz: grosics(gellér)buzánszkylórántlantosbozsikzakariásbudaikettőkocsishidegkutipuskásczibor.
A folytatást Szoboszlai Dominik és társai írják – illetve, futballozzák.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!