Vb 2018: fájó veszteség – Pogba aranyérmét is ellopták a betörők

Vágólapra másolva!
2022.03.23. 11:55
null
<strong>Paul Pogba</strong> aranyérmét is eltulajdonították (Fotó: Getty Images)
Többek között Paul Pogba világbajnoki aranyérmét is ellopták a betörők, akik múlt kedden hatoltak be a francia sztárfutballista házába, miközben ő a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligája-mérkőzést játszott az Atlético Madrid ellen.

 

Az MU középpályása a Le Figaro című lapnak nyilatkozva árulta el, hogy édesanyja ékszerei mellett a vb-arany is eltűnt.

Paul Pogba ismét megerősítette: az esetben a legrosszabb az volt a számára, hogy a gyermekei – a dajkájukkal – otthon voltak a rablás során.

„A felvigyázó mindent hallott, felhívta a feleségemet és a biztonsági szolgálatot, majd a fiúkkal bezárkózott egy szobába. Utána napokig sokkos állapotban volt. De a legfontosabb, hogy a gyermekeim jól vannak” – mondta a 29 éves játékos, aki 2018-ban lett világbajnok a francia válogatottal.

Pogba nemcsak a betörésről beszélt a lapnak, hanem a jövőjéről is.

„Őszintén szólva, egyáltalán nem vagyok megelégedve az elmúlt öt évvel. Ez az év is nulla, ismét nem nyerünk semmit. Legyen szó a Manchester Unitedről vagy bármely más csapatról, trófeákat akarok nyerni.”

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59
Ezek is érdekelhetik