BL: Teljesen semlegesítette Erling Haalandot az RB Leipzig – lapszemle

NAGY ZSOLT (Lipcse)NAGY ZSOLT (Lipcse)
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 08:44
null
Erling Haaland mindössze egyszer próbálkozott lövéssel a Leipzig ellen (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, az RB Leipzig 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján. A mérkőzés után a német lapok a lipcseiek feljavulásáról, míg az angolok a City teljesítményének visszaeséséről írnak.

 

„Josko Gvardiol fejesével döntetlenre mentette a Manchester Ciy elleni mérkőzést az RB Leipzig” – írja a Kicker. A német lap a tudósítás folytatásában megjegyzi, a szünet után nagy mértékben feljavult a hazai csapat, és a visszavágóra úgy utazhat el, hogy van esélye kivívni a továbbjutást.

A Bild isa németek feljavulásáról ír és felteszi a kérdést: „Mi lett volna, ha nem csak a második félidőtől kezd el futballozni a az RB Leipzig?”

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy második félidei játékával rászolgált a döntetlenre a házigazda együttes, a visszavágón viszont mindenképp gólt kell szereznie, hogy legyen esélye elérni a negyeddöntőt.

Teljesen semlegesítette Erling Haalandot az RB Leipzig, emeli ki a BL-nyolcaddöntőről készült írásában a Sport1. A cikk szerzője megjegyzi, hogy a norvég csatár valószínűleg nem így képzelte a visszatérést Németországba, labdához alig ért, egyetlen lövése pedig messze elkerülte a kaput.

Az angol lapok a döntetlen ellenére bíznak Pep Guardiola gárdájában, a The Guardiannál úgy vélik, hogy hazai pályán úgyis továbbjut a Manchester City. A szerző azért a cikkében megjegyzi, hogy a csapat a második félidőben csak árnyéka volt önmagának, amivel mindenképp kezdenie kell valamit a spanyol menedzsernek.

A The Independent arról ír, hogy a Manchester City eldönthette volna az első félidőben a továbbjutás kérdését, ha jobban kihasználja a labdabirtoklásból adódó előnyét. A második játékrészben viszont már nem tudta ráerőltetni az akaratát ellenfelére, amely negyvenöt percig alig mozdult ki a térfeléről.

„A legnagyobb gyengesége a Manchester Citynek, hogy képtelen kilencven percig jól játszani” – áll a Daily Mail hasábjain. A brit lap hozzáteszi, ez lehetőséget ad az ellenfeleknek arra, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe. Szerinte Guardiolának egyre sürgősebb lenne megoldania, hogy együttese teljesítménye ne essen vissza látványosan.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
LEIPZIG (német)–MANCHESTER CITY (angol) 1–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Aréna,45 228néző.Vezette:Gözübüyük (holland)
LEIPZIG:Blaswich – Klostermann (Henrichs, a szünetben), Orbán, Gvardiol, Halstenberg (Raum, 89.) – Szoboszlai, Laimer, Forsberg (Nkunku, 66.), X. Schlager (A. Haidara, 82.), Werner – André Silva (Poulsen, 82.).Vezetőedző:Marco Rose
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Akanji, Rúben Dias, Aké – Mahrez, Rodri, Bernardo Silva, Gündogan, Grealish – Haaland.Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:Gvardiol (70.), ill. Mahrez (27.)

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence: Lőw Zsolt nagyon jól összerakta a csapatát

Német labdarúgás
2025.04.12. 12:26

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lőw Zsolt: Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátságunk örök

Német labdarúgás
2025.04.10. 14:11

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik