Tottenham: Az ilyen dolgokat nem értem – Richarlison Contét kritizálta

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.03.09. 12:53
null
Richarlison nem tudja, mi a célja vele Conténak (Fotó: AFP)
Nagyon csalódottan nyilatkozott a Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szerdai visszavágója után Richarlison, a Tottenham Hotspur brazil játékosa. A támadó úgy véli, rémes idénye van a londoni csapatnál, és Antonio Contét is kritizálta.

 

A Milan 1–0-ra megnyerte a párharc első mérkőzését, így Londonban elég volt neki a gól nélküli döntetlen a továbbjutáshoz, amit el is ért. A világbajnokságon szerzett csodagóljával a 2022-es Puskás-díj-szavazáson a legjobb háromban végző Richarlison csak csereként állt be az utolsó húsz percre, és nem fogta vissza magát, amikor a lefújás után mikrofont tettek az orra elé.

„A világ legnagyobb klubsorozatában nem állhatsz ki ilyen taktikával, ha gólra van szükséged – mondta az Evertontól nyáron 60 millió fontért szerződtetett, a Spursben eddig csak két gólt szerző Richarlison, üzenve, hogy Antonio Conte rosszul döntött. – Ilyenkor teljes erővel támadni kellene, főleg a második félidőben.”

Richarlison számára rejtély, miért nem kezdett a Milan ellen, hiszen az elmúlt hetekben jó formába lendült.

„Kedden volt egy tesztem az edzőteremben, azt mondta Conte, hogy ha minden oké, akkor számít rám. Aztán mégsem kerültem be a kezdőcsapatba. Az ilyen dolgokat nem értem – mondta a brazil, aki szerint a Chelsea ellen megnyert bajnokin nyújtott teljesítménye alapján játszania kellett volna a Milan ellen. – Jó formába lendültem, legyőztük a West Hamet és a Chelsea-t, aztán a Wolverhampton ellen öt percet kaptam. Hiába kérdeztem meg Contét, mi ennek az oka, nem árulta el. A klub nagyon sokat fizetett értem, de még nem tudtam meghálálni a pályán. Persze, sérült is voltam, de meglátjuk, hogy az edző betesz-e a kezdőcsapatba a következő meccsen.”

„Profi vagyok, minden edzésen azért hajtok, hogy a meccseken is a pályán legyek. Bocsánat a csúnya szóért, de sz.r idényem van, keveset játszom, sérült is voltam” – mondta Richarlison, akinek csapata szombaton a Nottingham Foresttel játszik bajnokit.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Tottenham Hotspur (angol)–Milan (olasz)
0–0
London,
Tottenham Hotspur Stadion, 62 300 néző. Vezette: Turpin (francia)
Tottenham
: Forster – Romero, Lenglet, B. Davies – Emerson Royal (Richarlison, 70.), Skipp, Höjbjerg, Perisic (Pedro Porro, 53.) – Kulusevski (D. Sánchez, 83.), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: Antonio Conte
Milan: Maignan – Kalulu, Thiaw, Tomori – Messias (Saelemaekers, 56.), Krunic, Tonali, T. Hernandez – Brahim Díaz (Bennaszer, 81.), Rafael Leao (Rebic, 89.) – Giroud (Origi, 81.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Kiállítva:
Romero (77.)
Továbbjutott: a Milan, 1–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Robbie Keane mesterhármast lőtt a Milan legendáinak – videó

Minden más foci
2025.03.24. 15:01

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

Serie A: a Milan kétgólos hátrányból fordított Leccében

Olasz labdarúgás
2025.03.08. 20:01

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02
Ezek is érdekelhetik