BL: Man. City–Bayern szupercsata – garantálva a csalódás

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2023.04.11. 10:00
null
Erling Haaland ontja a gólokat – vele vajon révbe ér a BL-ben a Manchester City? (FOTÓ: AFP)
A negyeddöntővel folytatódik a 2022–2023-as Bajnokok Ligája-idény. A tét talán a szokásosnál is nagyobb, a Manchester City, a Bayern München és a Real Madrid egy ágra kerülésével ugyanis olyan csapatok kaptak lehetőséget, hogy a döntőig meneteljenek, amelyekről néhány hónapja elképzelhetetlen lett volna ilyen sikeres európai kupaszereplés.


A trófea megszerzéséért mindenkit meg kell verni, aki szembe jön, bár a Manchester Citynél és a Bayern Münchennél minden bizonnyal ennek ismeretében is megfeszültek az arcizmok a Bajnokok Ligája-negyeddöntő sorsolásakor. Nem elég, hogy a tűzerejük révén a döntőre is esélyes klubok már a nyolc között összecsapnak, a továbbjutó az előző két kiírás győztesének valamelyikével, a Real Madriddal vagy a Chelsea-vel találkozik az elődöntőben. Mindeközben a Benfica–Inter párharc győztese a Milan–Napoli továbbjutójával mérkőzik meg a négy között.

A Napoli nevét először húzták ki negyeddöntős sorsoláson, az Inter legutóbb tizenkét, a Milan tizenegy éve járt ennyire közel a trónhoz, a Benfica pedig egymás után másodszor szerepel a nyolc között, a portugál együttesek az utóbbi évtizedben egyébként rendszeres résztvevői a Bajnokok Ligája legizgalmasabb szakaszának. A négy csapat közül a legutóbbi döntős szereplés az Interé, még 2010-ből, ennek tükrében ezek a párharcok talán még érdekesebbek, mint az utóbbi években már megszokott Real Madrid–Chelsea vagy a forduló slágermérkőzése, a Manchester City–Bayern München.

Felelőtlenség lenne a City vagy a Bayern részéről, ha már az elődöntős, netán a döntős ellenfelén gondolkodna. Úgy tűnik, a bajorok a profi tervezéssel is felhagytak, amikor az idény legfontosabb időszaka előtt lecserélték Julian ­Nagelsmann vezetőedzőt, noha nem teljesített rosszul. Már amennyiben hamis a korábbi magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus által is terjesztett pletyka, mely szerint a klub már jóval a bejelentés előtt meghozta a döntést. A Bundesligában jól sült el a váltás, a Borussia Dortmund elleni előre hozott bajnoki döntőt simán megnyerte az együttes (4–2), ám a Német Kupában nagy meglepetésre kiesett a Freiburg (1–2) ellen. A Bayern vezérigazgatója, Oliver Kahn szerint az utóbbi hónapokban Nagelsmann irányításával veszélybe kerültek az idény elején kitűzött célok. Feltételezhetjük, a kupagyőzelmet is ambicionálta a német rekordbajnok, így Thomas Tuchel és segédedzője, Lőw Zsolt második találkozóján máris elúszott a triplázás lehetősége.

Az elnyűhetetlen Thomas Müller (25) a Bayern kulcsembere lehet a Manchester City elleni csatában (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
Az elnyűhetetlen Thomas Müller (25) a Bayern kulcsembere lehet a Manchester City elleni csatában (FOTÓ: IMAGO IMAGES)

 

A Bajnokok Ligájából kiesés ennél is nagyobb csalódást jelentene, bár a Manchester City elleni vereség könnyebben emészthető lenne, mint például a 2022-es búcsú a Villarreallal szemben. A felek ez ideig három BL-csoportkörben találkoztak, a mérlegük kiegyenlített, három angol és három német győzelem, valamint 10–9-es gólkülönbség a Bayern szempontjából. A legemlékezetesebb összecsapásuk a legutóbbi: a 2014–2015-ös kiírás csoportkörének ötödik fordulójában a Manchester City két ponttal az utolsó helyen állt, és veresége esetén biztosan búcsúzott volna a sorozattól. Sergio Agüero mesterhármasával hátrányból nyert a City (3–2), és az utolsó fordulóban a Roma legyőzésével tovább is jutott a müncheniek mögött. A két csapat akkori kezdőjéből Manuel Neuer jelenleg is tagja a Bayernnek, ő decemberi sípcsonttörése miatt biztosan nem játszik, Thomas Müller viszont most is alapember, ám neki a csak a kispadról lehetnek emlékei Agüero triplájáról.

Thomas Tuchel (balra) és Lőw Zsolt a manchesteriek ellen leginkább célravezető taktikán töpreng (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
Thomas Tuchel (balra) és Lőw Zsolt a manchesteriek ellen leginkább célravezető taktikán töpreng (FOTÓ: IMAGO IMAGES)

 

Hogy lesz-e az argentinéhoz hasonló csatárteljesítmény, az Erling Haalandon múlhat. A City norvég támadója az RB Leipzig elleni nyolcaddöntő visszavágóján öt gólt szerzett, ezzel már tízgólos a BL-idényben, és meccsről meccsre felvetődik a kérdés, éppen kit előz meg a vonatkozó örökranglistán. A BL-ben 1.32 gól/mérkőzés a mérlege, ami emberfeletti teljesítmény: Robert Lewandowski áll ehhez a legközelebb 0.82 meccsenkénti átlaggal. Könnyen lehet, hogy a negyeddöntőben újabb három legendás gólvágót utasít maga mögé, hiszen mindössze négy gólra van szüksége ahhoz, hogy Gerd Müllert (34), Edinson Cavanit (35) és Puskás Ferencet (36) is megelőzze.

A nagyobb méretért kattintson a képre!
A nagyobb méretért kattintson a képre!

 

A Manchester City bevallottan azért igazolta le Haalandot, hogy végre a helyére tegye a kirakós utolsó darabját a Bajnokok Ligája megnyeréséhez. Bár a norvég ugyanolyan ütemben termeli a gólokat, mint pályafutása eddigi szakaszában, úgy tűnik, nagyszerű képességei ellenére Guardiolának nehézséget okoz, hogy beleillessze a játékrendszerébe. Ez megmutatkozik a bajnoki második helyezésen, valamint azon, hogy amikor a Sergio Agüeróéhoz vagy Gabriel Jesuséhoz hasonló stílusban játszó Julián Álvarez helyettesíti Haalandot, a Manchester City sokkal dinamikusabban futballozik. Guardiola kevesebb szerepet szán Haalandnak az akciók felépítésében, és azt sem aknázza ki, hogy támadójánál jobban talán senki sem képes helyezkedni és üres területekbe futni.

Ha a katalán szakember a Bayern ellen sem használja ki legnagyobb fegyverét, Thomas Tuchel a 2021-es Bajnokok Ligája-döntőhöz hasonlóan ismét túljárhat az eszén, és újabb egy évvel meghosszabbíthatja a City nemzetközi sikertelenségét.

   NS-SZAKÉRTŐ: DÁRDAI Pál korábbi szövetségi kapitány, a Hertha egykori játékosa, vezetőedzője, 61-szeres válogatott középpályás
„Sohasem tudjuk meg, miért cserélt edzőt a Bayern München, de ha már így döntött, Thomas Tuchel jó választás. Más kérdés, hogy a Borussia Dortmund kiütése után két döcögős meccs következett a Freiburg ellen, szóval, még keresi a gerincet az új edző. A BL-favoritom a Manchester City, a Bayernt akkor érezném hasonlóan esélyesnek, ha Robert Lewandowski még mindig Münchenben lenne, és Erling Haalanddal szemben két világklasszis csatár különmeccsét figyelnénk, de így az angol klubot esélyesebbnek érzem. Sok függ Thomas Müllertől, de ő sem fiatal már, minden meccset nem oldhat meg. Inter−Benfica: a portugálok jó futballt játszanak, az olaszok fegyelmezettek, ez utóbbi döntő lehet. Láttam a milánóiak Juventus elleni vereségét, de a hármas lánc, a feltolt védekezés nagyon tetszett, ha Romelu Lukaku elkapja a fonalat, nagyon erős ez a csapat, most is továbbjut. A Napoli−Milan csata szoros lesz, de Európa meglepetéscsapata, az olasz bajnokság éllovasa nagyon gyorsan passzol, átgázolt a mezőnyön, szerintem most is továbblép. Ahogyan a Real Madrid is, a Chelsea nincs formában, de a spanyolok a következő körből már nem tudnak továbbmenni, most nincsenek olyan állapotban, hogy megvédjék címüket.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
21.00:
Manchester City (angol)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik