BL: „Nem igaz! Csak tréfa volt...” – reagált botrányára Haaland édesapja

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 16:53
null
Alfie Haaland tagadja a pletykákat! (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott Madridban a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Megírtuk, hogy a találkozót a helyszínen tekintette meg Alf-Inge Haaland, Erling édesapja, akit kidobtak a Bernabéu VIP-páholyából, mert mogyoróval dobálta a madridi drukkereket, ám utóbbi információkat cáfolta az érintett. 

 


Alf-Inge Haaland a Santiago Bernabéu VIP-páholyában tekintette meg a Real Madrid–Manchester City BL-elődöntős párharc első mérkőzését. Fia, Erling nem szerzett gólt, de így is elégedett lehetett, hiszen a City nem kapott ki.

A spanyol és nemzetközi sajtóban szerda reggelre elterjedt, hogy idősebb Haaland összetűzésbe keveredett a Real Madrid-szurkolókkal a mérkőzés alatt, mogyoróval dobálta őket, majd ki is vezették a VIP-ből. Erre reagált a City korábbi játékosa saját Twitter-oldalán:

„Oké, ez így nem igaz. Csak tréfa volt, szívattuk egymást a Real Madrid-szurkolókkal. Nem voltak boldogok, amikor a City gólt lőtt, tipikus... Aztán ötven méterrel arrébb kellett mennünk, ennyi történt, semmi más. Mindenki boldog. Hát majdnem...”




BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–1 (1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 63 485 néző.Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
REAL MADRID:
Courtois – Dani Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos (Tchouaméni, 84.), Modric (Nacho, 87.) – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish. Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:
Vinícius Júnior (36.), ill. De Bruyne (67.)

Legfrissebb hírek

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

F1: leleplezték a 2026-ban bemutatkozó madridi versenypálya nevét

F1
2025.03.10. 17:20

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14
Ezek is érdekelhetik