BL: „Tavaly is ugyanezt mondtátok, nem?” – Kroos visszaszólt Rooney-nak

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 11:06
null
Toni Kroos nyugodtan, mosollyal az arcán reagált Rooney kijelentésére (Fotó: Getty Images)
A címvédő Real Madrid kedd este 21 órától fogadja a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A párharc első meccse előtt már a játékosok között is felfokozott a hangulat, amit ezúttal Toni Kroos dobott fel egy kicsit. 

„A Manchester City nemcsak legyőzi a Real Madridot, hanem megsemmisíti – írta a The Times hasábjain a 120-szoros angol válogatott Wayne Rooney. Lehet, hogy tévedek, de a City más szinten van. Már az idény elején azt éreztem, hogy Guardiola csapata megnyeri a BL-t, az elmúlt hónapok teljesítményét látva pedig még inkább ezt gondolom. A legjobbkor került csúcsformába az együttes. Tudom, hogy a tavalyi párharcot a Real Madrid nyerte meg, de most teljesen más a helyzet. A City jobban védekezik, türelmesebb, a legnagyobb különbséget mégis Erling Haaland jelenti. Ha ő ott lett volna a tavalyi elődöntőben, biztosan nincs az a néhány perces összeomlás, ami a spanyolok továbbjutását eredményezte.”

A korábbi Manchester United-legenda szavait a Real Madrid ötszörös BL-győztes német középpályása, Toni Kroos nem hagyta szó nélküli a madridi meccs előtti sajtótájékoztatón:

„Nos, tavaly is ugyanezt mondtátok, nem? Szinte senki sem számított rá, hogy továbbjutunk az elődöntőből, aztán a sorozatot is megnyertük. Emlékszem néhány nagyon hasonló megszólalásra a tavalyi párharc előttről” – reagált mosollyal az arcán a német, aki csapattársáról, Vinícius Jr.-ról is szót ejtett.

„Képes rá, hogy egy mozdulattal megváltoztassa az adott meccset, de gyakran zökkentik ki az ellenfelek. Fiatal és tanulnia kell. Amikor nyugodt és kiegyensúlyozott, akkor hihetetlenül jól teljesít. Persze normális, ha néha frusztrált, mert sokszor provokálják az ellenfél szurkolói és a játékosok, vagy a rossz bírói ítéletek. Ezzel együtt kell élnie a következő tíz, tizenöt évben.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Május 9., kedd
21.00:
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER CITY (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezeti: Dias (portugál)
A visszavágót május 17-én rendezik Manchesterben

Legfrissebb hírek

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Reakciók a Real Madrid–Manchester Cityre: Carlo Ancelotti bírálta az új lebonyolítási formát

Bajnokok Ligája
2025.01.31. 18:46
Ezek is érdekelhetik