Valverde: Tudtuk, hogyan kell visszajönni a meccsbe

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 00:23
Gvardiol (sötétben) és Valverde szerezték a találkozó utolsó két gólját (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk a Real Madrid és a Manchester City fantasztikus hatgólos döntetlent játszott egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a spanyol fővárosban. A találkozó után a hazaiak és a vendégek harmadik góljának szerzője, Federico Valverde és Josko Gvardiol is beszélt a pályán történtekről.

 

A hat gólt hozó találkoözón új oldaláról mutatkozott be Josko Gvardiol, az angolok horvát válogatott védője, aki a találkozó 71. percében egy hosszúnak tűnő labdaátvétel után elemi erővel bombázott 20 méterről a Real kapujának bal oldalába. A találkozó után a góljáról is beszélt a 22 éves bekk.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat a Manchester Cityben, ráadásul egy ilyen erős ellenfél otthonában. Először játszottam a Bernabéu stadionban, fantasztikus volt a hangulat, nagyon élveztem a játékot, bár tudtuk, hogy nehéz doglunk lesz, de azt hiszem, hogy megmutattuk, hogy milyen minőségi teljesítményt nyújtottunk labdával és labda nélkül egyaránt. Ami a gólomat illet: az átvételem nem volt a legjobb és ezért is voltam úgy vele, hogy megpróbálom ellőni, aztán majd meglátjuk” – fogalmazott Gvardiol, aki kitért arra is, hogy két gól is megpattanó lövésből esett a mérkőzésen. – „Ilyen a futball. Az ilyen megtörténik. Vezettünk, aztán hátrányba kerültünk, de koncentráltak maradtunk és végül sikerrel visszajöttünk a meccsbe, s jó eredményt értünk el.”

A találkozón Federico Valverde alakította ki a 3–3-as végeredményt, a nap talán legszebb gólját szerezve, a 79. percben kapásból zúdította a bal alsóba Vinícius keresztpasszát. Az uruguayi szélső idénybeli harmadik gólját szerezte.

„Úgy érzem, a gólomnak köszönhetően talán kicsit könnyebb helyzetből várhatjuk a visszavágót. Szeretnék köszönetet mondani a közönségünknek, akik az első pillanattól az utolsóig mellettünk voltak, s együtt egy cél irányába húzunk. Az a helyzet, hogy ugyan korán hátrányba kerültünk, de tudtuk, hogy kell visszajönni a mérkőzésbe, és néhány perc alatt rúgtunk is kettőt. A második félidőre aztán picit veszítettünk az intenzitásunkból, nem volt határozott a letámadásunk. A Citynél azért elég jó futballisták vannak ahhoz, hogy ennyi kis kiengedést is kihasználjanak, meg is tették, de a végén sikerült egyenlítenünk. Azt hiszem, hogy a bosszúvágytól hajtva kell Manchesterbe mennünk, hogy kiharcoljuk az elődöntős szereplést. Összességében egyébként szerintem ez egy elég jó futballmeccs volt” – értékelte a találkozót Valverde.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 3–3 (2–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 680 néző. Vezette: Letexier (francia)
Real Madrid: Lunyin – Carvajal, Tchouaméni, Rüdiger, F. Mendy – Valverde, Kroos (Modric, 72.), Camavinga – Bellingham – Vinícius Júnior (Joselu, 86.), Rodrygo (Brahim Díaz, 71.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Manchester City: S. Ortega – Akanji, Dias, Stones, Gvardiol – Rodri, Kovacic – Foden (Julián Álvarez, 87.), Bernardo Silva, Grealish – Haaland. Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerzők: Dias (12. – öngól), Rodrygo (14.), Valverde (79.), ill. Bernardo Silva (2.), Foden (66.), Gvardiol (71.)

Bajnokok Ligája
2024.04.09. 20:50

Real Madrid–Manchester City: ez tényleg előrehozott döntő volt

Hat gólt hozott a két csapat első mérkőzése a negyeddöntőben, alig várjuk a visszavágót.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
14 órája

Hudson-Odoi gólja mindent eldöntött – kikapott a City Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.03.08. 15:26

Itt a vége, befejezte pályafutását az Európa-bajnok spanyol csatár

Spanyol labdarúgás
2025.03.06. 14:37

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

Szűcs Kornél a manchesteri csatáról: Nehezebb lesz, mint a Liverpool ellen

Légiósok
2025.03.01. 10:37

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik