BL-selejtező: kikapott Lille-ben Mourinho csapata, idegenben verte meg a Qarabagot a Ludogorec

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.06. 20:10
José Mourinho nem volt elégedett csapata produkciójával (Fotó: Getty Images)
A bolgár Ludogorec Azerbajdzsánban nyert, míg a PAOK Svédországban ikszelt a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének keddi odavágóján. Döntetlen született Lublinban és Prágában is. A Lille a ráadásban szerzett góllal gyűrte le a Fenerbahcét.

A gól nélküli első félidő után Deray Duarte góljával került előnybe a bolgár bajnok, nyolc perccel később viszont Juninho Vieira közeli lövésével egyenlített a Qarabag. Egy adott ponton már sokan elkönyvelték a döntetlent, Caio Vidal fejese azonban ismét a razgradiakat juttatta előnyhöz – apró szépséghiba, hogy a gól után három perccel a brazil megkapta a második sárga lapját, így a visszavágón már nem léphet pályára.


Nem bírt egymással  a Malmö és a PAOK: a svédek kétszer is (az első félidőben Jansson, a másodikban a magyar származású Nanasi volt a gólszerző) megszerezték a vezetést, de a görögök előbb Taison, majd Baba góljával egyenlítettek. A továbbjutásról így a szaloniki visszavágó dönt majd.


A Partizan Beogradot 9–2-es összesített eredménnyel búcsúztató Dinamo Kijev Andrij Jarmolenko találatával szerezte meg a vezetést a skót ezüstérmes Rangers ellen az első félidőben. A második játékrészben a skótok játszottak fölényben, de sokáig úgy tűnt, az ukrán csapat képes kihúzni kapott gól nélkül a lefújásig. Nem így lett: a hosszabbítás negyedik percében Cyriel Dessers közelről volt eredményes, így Glasgow-ban dől el a továbbjutás. 

Azonos eredménnyel zárult a cseh és a román aranyérmes csatája is. A gól nélküli első félidő után a vendég FCSB villant először, egy szöglet után Joyskim Dawa fejelt a kapuba. A Sparta Praha válasza bő negyedórával később érkezett, ugyancsak egy sarokrúgást követően: a vendégkaput védő Tarnovanu aláfutott a labdának, így Victor Olatunji zavartalanul csúsztathatott a hálóba. A ráadásban a csehek újabb gólt szereztek, de Kairinen gólját szabálytalanság miatt visszavette a VAR, így maradt az 1–1-es döntetlen.


Fergeteges összecsapást hozott a francia Lille és a török Fenerbahce mérkőzése, a két csapat összesen 24 alkalommal vette célba ellenfele kapuját. A hazaiak már a 12. percben előnybe kerültek Jayden Oosterwolde öngóljával, amire Irfan Kahveci a 79. percben válaszolt mesteri szabadrúgásgóllal. A ráadás első percében Edon Zhegrova lövése egy védőn megpattanva talált utat Livakovic kapujába, így José Mourinho elszenvedte első vereségét tétmeccsen a török klub mestereként.

A hajrában jöttek az izgalmak a Red Bull Salzburg és a Twente meccsén is. Az osztrákok dán középpályása, Maurits Kjaergaard a 40. percben szerezte meg a vezetést, majd negyven perccel később megduplázta a „vörös bikák” előnyét. A hollandok válasza szó szerint az utolsó percben érkezett, de Michel Vlap találata csupán izgalmassá tette a ráadást, újabb gól nem született – hátrányban várja a visszavágót az enschedei gárda.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Qarabag (azeri)–Ludogorec (bolgár) 1–2
Malmö (svéd)–PAOK (görög) 2–2
FC Midtjylland (dán)–Ferencvárosi TC 2–0
Dinamo Kijev (ukrán)–Rangers (skót) 1–1
Sparta Praha (cseh)–FCSB (román) 1–1
Lille (francia)–Fenerbahce (török) 2–1
FC Salzburg (osztrák)–Twente (holland) 2–1

 

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Vinícius: Real Madrid-legenda akarok lenni

Spanyol labdarúgás
3 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

ICEHL: végig hátrányban volt, s szorosan, de kikapott a Fehérvár a Salzburgtól

Jégkorong
Tegnap, 18:44

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik