A nézők a vesztesei az RTL ámokfutásának

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 18:19
Illusztráció: AFP
Elérhetetlen közvetítések, megszegett ígéretek, kevés előfizető, népharag: ezek a hazai futballkedvelő televíziónézők első tapasztalatai az új Bajnokok Ligája első fordulója után.

Túl sok és túl drasztikus változás zajlott le rövid időn belül az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábban határtalan népszerűségű versenysorozatában, a Bajnokok Ligájában, és annak magyar közvetítésében.

A legfrissebb – a szurkolókat igencsak felháborító – fejlemény, hogy az ettől az idénytől első számú hazai jogtulajdonos RTL múlt pénteken váratlanul bejelentette: a második fordulótól kezdve már egyáltalán nem közvetít mérkőzést a televízióban (az első fordulóban még az RTL Három csatornán meg lehetett nézni a Milan–Liverpool mérkőzést), kizárólag fizetős streamingszolgáltató felületén, az RTL+-on. Mindez pánikot és kapkodást jelez, hiszen a csatorna júliusi sajtótájékoztatóján nagy magabiztossággal azt ígérték, hogy a keddi mérkőzések közül az egyiket adják minden fordulóban az RTL Hármon, az elődöntőket és a döntőt pedig majd az RTL Klubon. Első ígéretüket máris megszegték, és még könnyen lehet, hogy az elődöntők is áldozatul esnek. (Az M4 Sport ma is mindenki számára ingyenesen elérhetően közvetíti az El és a Konferencialiga mérkőzéseit.)

Sokan csak kapkodták a fejüket a szeptember 17. és 19. között lezajlott első BL-fordulóban, hogy hol is találják kedvenc csapatuk mérkőzését, és sokan csak akkor döbbentek rá, hogy ezért pluszban fizetniük kell, míg korábban az M4 Sport közszolgálati csatornán előfizetési díj és extra technikai felszereltség nélkül láthatták az összecsapásokat. Vannak, akik ekkor kezdtek el ismerkedni a streamingszolgáltatás jelenségével, hiszen tv-előfizetésük mellett nem használtak ilyesmit. Sokaknak az jelentett gondot, hogy az internetes közvetítést bizonyos tv-márkák készülékeire nem lehet megosztani (például a Samsungra sem), így ha előfizetnek is, nem tudják nagy képernyőn élvezni a meccseket. Ráadásul hiába szerepel végre magyar világsztár is a sorozatban, Szoboszlai Dominik, a Liverpool támadója, magyar gyerekek ezreinek példaképe révén, ha az ő meccseit is fizetős internetes oldalra száműzik ebben a koncepcióban.

A nézettségi adatok alapján a teljes lakosság körében csak a 28. legnézettebb tv-műsor volt azon a héten a BL-közvetítésük az RTL Három csatornán, 180 599 nézővel, a sportvonatkozású adások közül az M4 Sporton közvetített Formula–1-es futam, sőt a Formula–1-es időmérő, de még az RTL saját, Kabát FC című műsora is megelőzte. Feltehetően a vártnál jóval kevesebben fizettek elő a BL miatt az RTL+-ra is, pedig akciót is hirdetettek, a havi díj 2990 forint, de ennek nyolcszorosáért, 8 hónap áráért (23.920 forint) lehet egészéves, 12 hónapos hozzáférést kapni (lássuk be, kicsit becsapós a nyolc hónapos kedvezmény, hiszen a BL-főtábla idénye amúgy is körülbelül nyolc és fél hónap). Beszédes, hogy az RTL nem közölt adatot arról, mennyi új előfizetője lett, csupán azt árulta el, hogy plusz 66 ezer streamelt órát teljesített az RTL+, amit ha a három játéknapon egy-egy kétórás meccs végignézésével számolunk, körülbelül 11 ezer új előfizetőt jelent. Információnk alapján ez csupán mintegy öt (!) százaléka annak, amivel terveztek.

Az RTL bukott az üzleten. Felvetődik, miért történik mindez. Egyes vélemények szerint azért, mert a csatorna látványosan hátrányba került a vetélytárs TV2 csoporttal szemben.

Az a kommunikáció, hogy nem előfizetői számot mondanak, azt sugallja, a csatorna vezetői elszámolták magukat. Igaz, látva a kiszivárgott, 12-13 milliárd forint körüli összegre taksált hároméves jogdíjat, egy percig sem tűnt üzletileg racionális döntésnek a befektetés, sokkal inkább presztízs, vagy politikai szempontokat lehet sejteni mögötte (de hogy miért kell egyúttal felbőszíteni a futballkedvelőket, az rejtély). Az egyelőre talán tízezerre tehető új előfizető által befizetett összeg, még ha mondjuk az ötven százalékuk egész évre fizetett is elő, alig éri el a százötvenmillió forintot, vagyis a jogdíjra elköltött összeg töredékét, három százalékát.

A változások láthatóan minőségbeli visszaeséssel is járnak. Amikor az RTL-csoport 2023-ban bejelentette, hogy övék lesz a jog, teljesen új stúdiót ígértek és a legmodernebb stúdiótechnikát, ezzel szemben az RTL-híradó régi stúdiójában készül a műsor. Ez is arra utaló jel, hogy immár ott spórolnak, ahol lehet. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik