Pascal Jansen: Nem veszíthetjük el az identitásunkat

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
• Herning
Vágólapra másolva!
2024.08.05. 19:29
Pascal Jansen (Fotó: fradi.hu)
Kedden 19.15 órától a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a dán bajnok Midtjylland otthonában lép pályára a Ferencváros. Pascal Jansen vezetőedző az MCH Arénában elmondta, szerinte ezúttal a labdabirtoklás minősége lehet a kulcs.

Százszázalékos a mérlege eddig Pascal Jansen vezetőedzőnek a Ferencváros kispadján. A walesi TNS elleni BL-párharcot kettős győzelemmel (5–0, 2–1) vette az együttese, a hétvégén pedig a bajnokságban a Kecskemétet győzte le 1–0-ra. Kedd este 19.15-től azonban az eddigi legnehezebb kihívás vár a Fradira, a dán Midtjylland otthonában kell(ene) megfelelő eredményt elérni.

„Izgatottan várom a keddi összecsapást is –felelte a Dániában tartott sajtótájékoztatón lapunk kérdésére a holland tréner. – Mindig élvezem a munkámat, ha a kispadon ülhetek, és ezúttal is azt várom, hogy tovább fejlődjön a csapatom. Kemény mérkőzésre számítok, idegenben lépünk pályára, de ha az ember a Bajnokok Ligája főtáblájára vágyik, ezeket a párharcokat is sikerrel kell venni. A különbséget ezúttal a labdatartás jelentheti, a Midtjylland hozzánk hasonlóan magas intenzitású meccseket szeret játszani, a labdatartás minősége lehet a kulcs ezúttal.”

Az 51 esztendős tréner az esti tréninget megelőzően elmondta, tisztelik a riválist, de ettől még nem szeretnék feladni saját identitásukat.

„Munkába állásom első napjától tudatosítottam a játékosaimban, mi az, amit látni szeretnék tőlük. Bárhol is lépünk pályára, nem veszíthetjük el az identitásunkat. Természetesen figyelünk a rivális játékára, ám megvan a megfelelő önbecsülésünk ahhoz, hogy ezúttal is megpróbáljunk a tőlünk megszokott futballal kirukkolni.”

A dán bajnok keretében remek képességű támadók vannak: a Bissau-Guinea-i válogatott 20 esztendős csatára, Franculino 7.5 milliót, a chilei válogatott Darío Osorio 7 milliót, míg a lengyel Adam Buksa is 6 milliót eurót ér, szóval a Ferencváros védőire minden bizonnyal mozgalmas este vár.

De vajon hogyan lehet feltartóztatni a Midtjylland elöl lévő futballistáit?

„Sosem nézem a számokat, ki mennyit ér. Nyilván minél jobb egy játékos, annál magasabb a piaci értéke, de ezek csak számok. Nekünk az a legfőbb célunk, hogy minél többet játsszunk nemzetközi szinten, hiszen így a mi labdarúgóink ázsióját, árát is növelhetjük. Érhet egy futballista százezer eurót, vagy tízmilliót, engem egyetlen dolog érdekel: mit mutat a pályán. A pálya ugyanis sosem hazudik!”

Noha előzetesen a Midtjylland elleni keretbe nevezve volt Varga Barnabás és Owusu Kwabena is, a szakmai stáb végül változtatott, és helyettük Fortune Bassey és Edgar Szevikjan utazott Herningbe.

„Owusu a legutóbbi mérkőzésünk után panaszkodott fájdalomra, a válla sérült meg, nem tarthatott velünk. Varga Barnabás felépülése szerencsére jó ütemben halad, ám most kisebb akadály lépett fel, így jobbnak láttuk nem kockáztatni.”

A hat alkalommal Dánia legjobb stadionjának választott MCH Arénában kedd este előreláthatólag telt ház előtt léphet pályára a Ferencváros, közel tizenkétezren lehetnek a lelátókon.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
19.15: Midtjylland (dán)–Ferencvárosi TC (Tv: Duna) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik