Real Madrid: újabb játékos dőlt ki, aki ki is került a Manchesterbe utazó keretből – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.09. 18:05
Lucas Vázquez (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalban (La Liga) érdekelt Real Madrid a hivatalos honlapján közölte, hogy Lucas Vázqueznek megsérült a combhajlítóizma a bal lábában.

A 33 esztendős, az Atlético Madrid elleni derbin 81 percet kapó labdarúgó eredetileg szerepelt a Manchester City elleni idegenbeli BL-meccsre nevezett keretben, de a klub közleménye szerint Lucas nem utazik a csapattal Angliába. 

A felépülés pontos idejét a Real Madrid nem közölte, de spanyol sajtóhírek szerint 2-3 hetes kihagyás vár a védelem jobb oldalán bevethető játékosra, így a Manchester City elleni párhac visszavágóján is kérdéses a játéka. 

Carlo Ancelottinak így már öt védő hiányát (Lucas mellett Éder Militao, David Alaba, Antonio Rüdiger és Dani Carvajal is maródi) kell pótolnia kedden – az olasz tréner a Marca szerint vélhetően Fede Valverdét vezényli majd a védelem jobb oldalára, középen a Raúl Asencio, Aurélien Tchouaméni (előbbi a tartalékcsapatból „feljátszva” kap egyre több lehetőséget, utóbbi középpályás –  a szerk.) takarít majd, míg a bal oldalon Ferland Mendy vagy Fran García lép majd pályára. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik