„Arteta nagy barátom, de...” – Luis Enrique a PSG továbbjutása után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 08:40
null
Luis Enrique BL-döntőbe vezette a PSG-t (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Paris Saint-Germain szerdán, hazai pályán 2–1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, és bejutott a fináléba. A találkozó után a francia csapat vezetőedzője, Luis Enrique elégedetten értékelt, és már az Internazionale elleni fináléra is előretekintett.

„Az Arsenal nagyon jól játszott, védekeznünk kellett, nem olyan meccs volt, mint amilyet szerettünk volna – idézte a meccs után Luis Enriquét a Marca. – Extra erőfeszítéseket kellett tennünk azért, hogy megtaláljuk a megoldásokat, nehéz volt. De megvoltak a helyzeteink, az első félidő ugyanakkor nagyon nehéz volt számomra is.”

A spanyol szakember továbbá vitába szállt kollégájával, Mikel Artetával, aki a meccs után arra utalt, hogy inkább csapata állt közelebb a továbbjutáshoz: „Nem értek egyet vele. Arteta nagyszerű barátom, de mindkét meccsen több gólt szereztünk, mint ők. Azt kell mondanom, hogy sok nehézséget okoztak nekünk, és ez volt az a meccs, amelyen a legtöbbet szenvedtünk, de megérdemeltük a továbbjutást.”

„Az első munkanapomon azt mondtam, az a célom, hogy történelmet írjak ezzel a klubbal. Szerintem ez a csapat megérdemli, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, akárcsak a szurkolók” – tette hozzá Luis Enrique, aki már a müncheni döntőre előretekintve emlékeztetett arra, hogy az Internazionalénak ez lesz a második fináléja az elmúlt három évben.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

 

 

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Klubvilágbajnokság: az európai nagyok a „halálcsoport” esélyesei

Klub-vb
2025.06.07. 13:36

Az Arsenal meghosszabbította Gabriel Magalhaes szerződését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.06. 11:31

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Minden szempontból történelmi – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 23:12
Ezek is érdekelhetik