A nemzeti bajnokságok befejeztével jóformán mindenki a nemzetközi klubfutball csúcseseményére, a Bajnokok Ligája szombat esti döntőjére koncentrál, amelyben a Paris Saint-Germain és az Internazionale feszül egymásnak. A két csapat különböző előjelekkel készül a fináléra, a PSG a bajnoki cím mellett a Francia Kupát is megnyerte, az olaszok viszont trófea nélkül maradtak a hazai porondon.
„Természetesen van bennünk némi csalódottság, de gratulálnunk kell a Napolinak, amely a végsőkig harcolt. Ötvenkilenc meccset játszottunk le az idényben anélkül, hogy bármelyik versenysorozatot a másik elé rangsoroltuk volna. Versenyképesek voltunk a bajnokságban és a kupában is, és hihetetlen menetelést produkáltunk a Bajnokok Ligájában” – összegezte röviden csapata éves teljesítményét a fekete-kékek vezetőedzője, Simone Inzaghi az Inter nyílt napján tartott sajtótájékoztatón.
A lombardiaiak főnökének fő témája természetesen a PSG elleni BL-döntő volt.
„Ha be akarunk kerülni a történelemkönyvekbe, nyernünk kell szombaton – jelentette ki a szakvezető. – Nagyon tiszteljük a PSG-t, ahogyan a Bayern Münchent és a Barcelonát is tiszteltük, de mindenki ellen ugyanazokkal az ambíciókkal és célokkal lépünk pályára. Rengeteg remek játékosuk van, és van egy nagyszerű edzőjük, akit csodálok, s aki nagyon precíz taktikai elveket fektetett le a csapatnál. Tudjuk, mi vár ránk, és fel fogunk készülni, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon jónak kell lennünk, ha nyerni akarunk. (…) A szervezettség és a csapatszellem nagy fegyverünk lehet, arra az agresszivitásra, szorgalomra és elszántságra van szükségünk, amelyet eddig is láthattak tőlünk a Bajnokok Ligájában. Játszottunk már az Arsenallal és a Manchester Cityvel is, s ők sem tudtak legyőzni bennünket. A PSG komplett csapat, de a párizsiaknak is van oka rá, hogy tartsanak attól az Intertől, amelyik kiharcolta a döntőbe jutást.”
Míg Simone Inzaghi sem játékosként, sem edzőként nem élhette még át, milyen Bajnokok Ligáját nyerni, testvére, Filippo a Milannal már felemelhette a trófeát. Arra a kérdésre, hogy labdarúgóként vagy edzőként nagyobb dicsőség-e elhódítani a futballvilág egyik legértékesebb trófeáját, az Inter-tréner a következőképp válaszolt: „Remélem, kiderül! Pippo és én majd megkérdezzük a szüleinket, melyik a jobb érzés.”