Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.08. 07:55
null
A mesterek között megvolt az egyetértés abban, hogy a párharc még nem dőlt el (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ám a párharc továbbra is teljesen nyitott. A madridiak vezetőedzője, Álvaro Arbeloa a mérkőzés után hangsúlyozta, hogy csapata saját hibái miatt került nehéz helyzetbe:

„Ez egy olyan vereség, amit kis szerencsével elkerülhettünk volna a második félidőben. Nagyszerű csapat ellen játszottunk, ezt előre tudtuk. Két hibát követtünk el, két labdavesztést, amelyekről már a meccs előtt és a szünetben is beszéltünk, hogy el kell kerülni őket, és főleg jobban kell reagálnunk, ha mégis megtörténnek. Az ilyen csapatok ellen megfizetsz a hibáidért. Ezzel most szembe kell néznünk.”

Bajnokok Ligája
12 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Kylian Mbappé és Harry Kane is betalált, a németek idegenbeli győzelemmel kerültek közelebb a budapesti fináléhoz.

A spanyol szakember szerint voltak biztató jelek is: „Szereztünk egy gólt, ami reményt adott, és sajnálatos, hogy a helyzeteink közül nem tudtunk még egyet értékesíteni. Nem lesz könnyű, de ha van csapat, amely képes nyerni Münchenben, az a Real Madrid.”

Arbeloa kiemelte, hogy csapata képes volt veszélyt teremteni: „Megmutattuk, hogy árthatunk nekik és gólokat szerezhetünk. Rengeteg lehetőségünk volt még egy gólra. Sokat fogunk tanulni abból, ami történt, és abból is, ahogyan ők játszottak. Úgy jutottunk el idáig, hogy alig tudtunk készülni erre a párharcra: a mi csapatunk még nem annyira összeszokott, mint a Bayern, ők már régóta dolgoznak az edzőjükkel, és pontosan tudják, mit akarnak.”

A visszavágóval kapcsolatban határozott üzenetet küldött: „Bízunk a játékosainkban, és ezzel a hittel utazunk Németországba. Aki nem hisz ebben, maradjon Madridban, mert mi mindent egy lapra feltéve megyünk győzni.”


A bajorok történelmi sikert arattak: a Bayern München 2012 óta először győzte le a Realt, és 2001 után először nyert a Bernabéuban. Ennek ellenére a németeknél senki sem dőlt hátra.

A müncheniek vezetőedzője, Vincent Kompany higgadtan értékelt: „Az öltözőben mindenki nagyon-nagyon nyugodt volt, nem különösebben ünnepeltünk. Nyertünk, de a továbbjutáshoz újra nyernünk kell.”

„A Bernabéuban győzni különleges dolog, és ha ezt meg tudod tenni, az azt mutatja, hogy sok mindenre képes vagy. De a párharc még nincs lefutva.”

A párharc tehát teljesen nyitott maradt: bármennyire is értékes ez a siker a Bayern számára, önmagában még nem ér továbbjutást, így a jövő heti visszavágó Münchenben hatalmas csatát ígér.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1–2 (0–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezette: M. Oliver (angol)
REAL MADRID: Lunyin – Alexander-Arnold, Rüdiger, Huijsen (Militao, 62.), Á. Carreras – Valverde, Tchouaméni, Pitarch (Jude Bellingham, 62.) – Arda Güler (Brahim Díaz, 71.), K. Mbappé, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Álvaro Arbeloa
BAYERN: Neuer – Laimer (A. Davies, 69.), Upamecano, Tah, J. Stanisic – Kimmich, A. Pavlovic (Goretzka, 90+3.) – Olise, Gnabry (Musiala, 69.), Luis Díaz (Bischof, 90+3.) – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
Gólszerző: K. Mbappé (74.), ill. Luis Díaz (41.), Kane (46.)
A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben.

Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
30 perce

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
3 órája

Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén

Bajnokok Ligája
12 órája

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
23 órája

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:06

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 18:19

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 10:21
Ezek is érdekelhetik