BL, H-csoport: Haifában gálázva nyerte a csoportját a Benfica

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 23:02
null
Hatszor örülhettek a meccsen a portugálok, majd csoportelsőséget ünnepelhettek (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája H-csoportjában minden korábbinál szorosabb csatában dőlt csak el a csoportelsőség: a Benfica 6–1-re győzött a Maccabi Haifa otthonában, míg a PSG 2–1-re nyert a Juventus vendégeként, ami végül majdnem tökéletes egyenlőséget eredményezett a portugál és a francia csapat között. Végül a Benfica lett a csoport első, miután a három idegenbeli csoportmeccsén több gólt szerzett, mint azt a PSG tette.

A Benfica azzal a tudattal lépett pályára a Maccabi Haifa vendégeként, hogy ha több pontot szerez, mint a PSG a Juventus otthonában, akkor a csoport élén zár. Persze motivációban a házigazdák sem szenvedtek hiányt, hiszen nekik a Juvénál kellett volna több pontot gyűjteni, hogy a csoport harmadik helyén zárjanak, s kerüljenek át az Európa-ligába, vagy legalább hattal kevesebbel kikapni, mint a Juve…

A motiváció vélhetően a Benficát hajtotta jobban, hiszen a 20. percre megszerezte a vezetést a portugál alakulat: Goncalo Ramos fejelt a Maccabi kapujába. Alig hat perc múlva aztán büntetőt kapott a Maccabi, amikor egy balról érkező beadás Bah kezét érintette, a megítélt tizenegyest Tjaronn Chery váltotta gólra magabiztosan.

Bah aztán a második félidőben javított valamelyest, amikor jobbról jól adott középre, s Petar Musa ismét vezetéshez juttatta a Benficát. Alig tíz perc múlva aztán lezárta a kérdéseket a portugál csapat: Álex Grimaldo szabadrúgásból növelte csapata előnyét, majd pár perccel később Rafa Silva is feliratkozott a gólszerzők közé, 1–4. Két perccel a rendes játékidő letelte előtt aztán Bah kiosztott még egy gólpasszt, ezúttal Henrique Araújo talált be. Ekkor csupán egyetlen gól választotta el a Benficát a csoport első helyétől, s ez végül a háromperces ráadásban meg is született, Joao Mário állította be a 6–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a portugálok zártak a csoport élén, miután az első három rangsoroló tényezőben egyenlően végeztek a franciákkal, s csupán a csoportmeccsek során az idegenben szerzett több góljuknak köszönhetően nyerték meg a csoportjukat. A pontazonosság esetén döntő tényezők felsorolásánál ez a hetedik figyelembe veendő.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
H-CSOPORT

Juventus (olasz)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2 (Bonucci 39., ill. Mbappé 13., Nuno Mendes 69.)
Maccabi Haifa (izraeli)–Benfica (portugál) 1–6
(Chery 26. – 11-esből, ill. G. Ramos 20., Musa 59., Álex Grimaldo 69., Rafa Silva 73., H. Araújo 88., Joao Mário 90+2.)

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
4 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
12 órája

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
16 órája

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.03.25. 22:38

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik