Leipzig: Nem tudtunk személyesen elköszönni Marschtól – Gulácsi; Lőw is esélyes a padra?

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 10:30
null
Gulácsi Péter (Fotó: Getty Images)
Az Európa-liga-szereplésért küzd a német élvonalbeli RB Leipzig a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójában. Gulácsi Péter, a lipcseiek labdarúgója a hétfői sajtótájékoztatón beszélt az edzőváltásról is. A helyi sajtó szerint Lőw Zsolt is lehet Jesse Marsch utódja.

 

LŐW ZSOLT IS AZ EDZŐJELÖLTEK KÖZÖTT?
Az rblive.de listázta azokat az edzőket, akik átvehetik az RB Leipzig irányítását. A névsorban szerepel Lőw Zsolt is, aki jelenleg Thomas Tuchel szakmai stábjának tagja a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-nél.
A portál szerint Lőw ellen szól, hogy vezetőedzőként nincs még tapasztalata, ám pozitívum, hogy az idény közben valószínűleg könnyebben ki lehet vásárolni őt a londoni szerződéséből, mint egy vezetőedzőt.
Lőw mellett többek között Roger Schmidt (PSV), Erik ten Hag (Ajax), Edin Terzic (Borussia Dortmund), Robert Klaus (1. FC Nürnberg) és Matthias Jaissle (Red Bull Salzburg) is jelölt.
Lőw Zsolt 2015 és 2018 között dolgozott Lipcsében, Ralf Rangnick és Ralph Hasenhüttl segítője volt.

A lipcsei klub vasárnap jelentette be, hogy menesztette a nyáron Salzburgtól érkezett Jesse Marsch vezetőedzőt. Az amerikai szakember nem tudott elköszönni a játékosaitól, mert koronavírus-fertőzés miatt még mindig karanténban van – árulta el Gulácsi Péter, a Leipzig magyar válogatott kapusa.

„Balszerencsés a helyzet, ám többen felhívtuk őt – idézi a sportbuzzer.de Gulácsi Pétert, aki hétfőn a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés sajtótájékoztatóján beszélt. – Marsch jó ember, biztos vagyok benne, hogy kapcsolatban maradunk.”

A Leipzig a legutóbbi Bundesliga-fordulóban 2–1-re kikapott az Union Berlin otthonában, így mindössze a 11. helyen áll a tabellán. A Bajnokok Ligájában pedig biztosan nem jut be a legjobb tizenhat közé.

„Az Union elleni vereség után már arról lehetett olvasni, hogy edzőváltás lesz – így Gulácsi. – A csapatból mindenki csalódott, nem egy ember hibája ez a helyzet, gyakran előfordul ilyesmi. Az esetek többségében nem tudtuk megvalósítani, amit a vezetőedző kért.”

A német együttest ideiglenesen, valószínűleg legalább az év végéig Achim Beierlorzer irányítja.

Az 54 esztendős német tréner elárulta, a koronavírusból felépülő Willi Orbán City elleni játéka kérdéses.

A Leipzig kedden 18.45-től látja vendégül a csoportelső Manchester Cityt. Szoboszlai Dominikék az Európa-ligában folytathatják, ha legalább annyi pontot szereznek, mint az FC Bruges, amely a Paris Saint-Germain otthonában játszik.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
DECEMBER 7., KEDD
A-CSOPORT
18.45:
Paris Saint-Germain (francia)–FC Bruges (belga)
18.45: RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00:
AC Milan (olasz)–Liverpool FC (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Porto (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Sport2)
C-CSOPORT
21.00: Borussia Dortmund (német)–Besiktas (török)
21.00:
Ajax Amsterdam (holland)–Sporting CP (portugál)
D-CSOPORT
21.00:
Real Madrid (spanyol)–Internazionale (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Sheriff Tiraspol (moldovai), Kijev

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 5 4 0 1 17–8 +9 12
2. Paris SG 5 2 2 1 9–7 +2 8
3. RB Leipzig 5 1 1 3 13–13 0 4
4. FC Bruges51135–16–114
Legfrissebb hírek

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
17 órája

Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

Német labdarúgás
18 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
Tegnap, 9:44

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
2025.04.18. 17:50

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

Dárdai Bence: Lőw Zsolt nagyon jól összerakta a csapatát

Német labdarúgás
2025.04.12. 12:26

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43
Ezek is érdekelhetik