MU: „undorítóan játszottak”, „a játékosok Van Gaal robotjai”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 17:00
Andrej Kancselszkisz, a Manchester United korábbi orosz szélsője az együttes CSZKA Moszkva elleni BL-mérkőzése előtt kritizálta Louis van Gaal menedzsert és a „vörös ördögök” játékát.

„Van Gaal túl lényegre törő, a játékosai olyanok, mint a robotok. Szigorú keretek között vannak tartva, nem improvizálhatnak, ellentétben azzal, mint amit anno Ferguson megengedett nekünk” – mondta Kancselszkisz.

„Van Gaal természetesen jó edző, de véleményem szerint nem a Manchester United számára. A második szezon óta nézem a játékát. Azt mondja, hogy az átformálás folyamatban van, ám még mindig nem látom, mit szeretne. Van egy olyan benyomás, hogy nem tudja, mit akar. Nincsenek kreatív játékosok, senki nem tudja kiszolgálni Wayne Rooneyt. Ez a Manchester United nem az, amely Ferguson alatt volt” – tette hozzá a korábbi orosz szélső.

„A CSZKA elleni első mérkőzés megmutatta, hogy ez ellen a csapat ellen lehet nyerni. Ott voltam a stadionban, és meglepett, milyen undorítóan játszott a United az első félidőben. Sokat birtokolta a labdát, de abszolút nem voltak élesek a játékosok. A másodikban javult a helyzet Bastian Schweinsteiger lecserélésével, ő lassította a játékot. Azt hiszem, a Manchester United nem az ő csapata” – fogalmazott kritikusan.

A két együttes ma 20.45-től az Old Traffordon ismét összecsap a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

20.45: Sahtar Doneck–Malmö FF
20.45: Real Madrid–Paris Saint-Germain (Tv: M4 Sport)
B-CSOPORT
20.45: Manchester United–CSZKA Moszkva (Tv: Sport1)
20.45: PSV–Wolfsburg
C-CSOPORT
16.00: FK Asztana–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
20.45: Benfica–Galatasaray
D-CSOPORT
20.45: Mönchengladbach–Juventus (Tv: Sport2)
20.45: Sevilla–Manchester City (Tv: AMC)

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
1 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
10 órája

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36
Ezek is érdekelhetik