Kuramagomedov Murad az ötödik helyen zárt a birkózó Eb-n

Vágólapra másolva!
2024.02.18. 17:02
Kuramagomedov Muradnak nem jött össze az Európa-bajnoki harmadik hely (Fotó: Földi Imre, archív)
A szabadfogású 74 kilogrammos Kuramagomedov Murad vasárnap elért ötödik helyével zártuk a Bukarestben rendezett birkózó Európa-bajnokságot.

Kuramagomedov Murad szombaton a nyolcaddöntőben az Európa-bajnoki bronzérmes izraeli Mitchell Finesilvert 3:2-re verte, majd a romániai kiválóságot, az U23-as Eb-második Bíró Krisztiánt is maga mögé utasította, 7:4-gyel. Az elődöntőben nagy falat következett, az olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok, vb-harmadik török Soner Demirtas személyében, akivel szemben 3:0-s vereséget szenvedett.

Vasárnap délután, a harmadik helyért a vigaszág győztesével, az U23-as világbajnoki bronzérmes orosz Imam Ghanemmel mérte össze a tudását. Az első menetben az orosz levitellel kétpontos előnyre tett szert, de Kuramagomedov riválisa rossz challenge-kérése miatt szépített (2:1). A második három percben úgy tűnt, a mi sportolónk irányít, s a végén noha mindent megtett a fordításért, nem jött össze neki – sőt, kontrával Ghanem növelte a különbséget, és 4:1-es sikerrel megszerezte a bronzérmet. Ez azt jelenti, hogy Kuramagomedov Murad az ötödik helyen végzett. 

A magyar válogatott összesen három bronzéremmel (Nagy Bernadett, Muszukajev  Iszmail, Bajcajev Vlagyiszlav) és öt ötödik hellyel (Orsós Sztálvira, Szenttamási Róza, Váncza István, Szilvássy Erik, Kuramagomedov Murad) zárta a szokatlanul korai időpontban zajló kontinensviadalt.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUKAREST
Vasárnap
Szabadfogás
74 kg. Bronzmérkőzés: Ghanem (orosz)–Kuramagomedov Murad 4:1

Birkózás
2024.02.17. 16:21

Kuramagomedov Murad bronzmeccses a birkózó Eb-n

Az elődöntőben 3:0-s vereséget szenvedett a háromszoros Európa-bajnok török Demirtastól.

 

Legfrissebb hírek

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Bronzéremmel nyitottak a magyar birkózók Zágrábban

Birkózás
2025.02.05. 21:07

Kuramagomedov Murad csapata nyerte a birkózó Bundesligát

Birkózás
2025.01.31. 13:23

Kuramagomedov ezüstérmet szerzett az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2024.06.07. 17:37

Szabados és Kuramagomedov kiváló birkózással döntős Budapesten

Birkózás
2024.06.07. 13:36

Két magyar érem is született az U23-as birkózó Eb-n kedden

Birkózás
2024.05.21. 19:36

Ligeti Dániel kvótameccses Isztambulban

Birkózás
2024.05.11. 16:23

Fucsovics 29 helyet javított a tenisz-világranglistán, Marozsán a 37.

Tenisz
2024.04.22. 10:26
Ezek is érdekelhetik