Kuramagomedov Murad bronzmeccses a birkózó Eb-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 16:21
Kuramagomedov Murad bronzmeccset vív (Fotó: MTI, archív)
Két győztes és egy vesztes mérkőzéssel eldőlt, hogy Kuramagomedov Murad (74 kg) vasárnap a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre a Bukarestben zajló birkózó Euróap-bajnokságon.

Kuramagomedov Muradnak világversenyen eddig nem nagyon jött ki a lépés: 2020-ban elért Eb-ötödik helyét követően nagy lehetőségek tömkelegével nem tudott élni, ideértve a 2021-es budapesti európai olimpiai kvalifikációs versenyt is, amelyen gyakorlatilag megnyert kvótát engedett ki a kezei közül. Kuramagomedov apránként visszaépítette magát, többek között azzal is, hogy tavaly júliusban megnyerte a BOK-csarnokban rendezett Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt. A belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság ugyan nem sikerült jól neki, Bukarestben láthatóan be szerette volna bizonyítani: komolyan kell vele számolni.

A nyolcaddöntőben az Európa-bajnoki bronzérmes izraeli Mitchell Finesilvert 3:2-re verte, majd a romániai kiválóságot, az U23-as Eb-második Bíró Krisztiánt is maga mögé utasította, 7:4-gyel. Az elődöntőben nagy falat következett, az olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok, vb-harmadik török Soner Demirtas személyében. A rivális rendkívül rutinosan birkózott, passzivitási pontokkal és kitolással 3:0-ra győzött, így Kuramagomedov vasárnap a bronzmérkőzésen léphet szőnyegere.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUKAREST
Szombat. Szabadfogás. 74 kg. Nyolcaddöntő: Kuramagomedov Murad–Finesilver (izraeli) 3:2. Negyeddöntő: Kuramagomedov–Bíró (romániai) 7:4. Elődöntő: Demirtas (török)–Kuramagomedov

A magyarok és a verseny programja
Szabadfogás
Péntek-szombat. 57 kg: nincs magyar induló. 65 kg: nincs magyar induló. 70 kg: Muszukajev Iszmail (FTC) bronzmeccses. 79 kg: nincs magyar induló. 97 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC) bronzmeccses. 
Szombat-vasárnap. 61 kg: nincs magyar induló. 74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya) bronzmeccses. 86 kg: Vida Csaba (Csepel TC) kiesett. 92 kg: Juhász Balázs (KTE) kiesett. 125 kg: nincs magyar induló.

 

Legfrissebb hírek

„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

Birkózás
21 órája

Gyász: elhunyt a lengyel birkózó, aki úgy lett világbajnok, hogy leléptették

Birkózás
2025.03.24. 12:29

Nagy Bernadett mégsem indul a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.21. 16:41

Európa-bajnokság: fedeles lovardában birkóznak majd Somorján a kontinens legjobbjai

Birkózás
2025.03.20. 09:34

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Az MBSZ kommünikében szólította fel a vizsgálatra a román szövetséget Biró Krisztiánnal kapcsolatban

Birkózás
2025.03.07. 16:01

Birkózás: a szövetség kijelölte az Európa-bajnokságra utazó keretet

Birkózás
2025.03.07. 15:07

Húsz magyar versenyző indul a szombaton kezdődő U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2025.03.06. 15:50
Ezek is érdekelhetik