Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajsza Szajtyijev

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 20:15
49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajsza Szajtyijev (Fotó forrása: UWW)
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) mellett számos orosz hírportál is közölte a hírt, hogy 49 évesen Moszkvában elhunyt minden idők egyik, ha nem a legnagyobb szabadfogású legendája, a háromszoros olimpiai, hat-hatszoros világ- és Európa-bajnok Buvajsza Szajtyijev.

 

„Tíz perce hívtak, és tájékoztattak arról, mekkora tragédia történt. Hihetetlen. Holnap együtt kellett volna repülnünk” – nyilatkozta vasárnap kora este az Orosz Birkózószövetség elnöke, Mihail Mamiasvili a TASSZ hírportálnak.

A csecsen származású Buvajsza Szajtyijev a dagesztáni Haszavjurtban született 1975. március 11-én. Szülővárosát 1992-ben hagyta maga mögött, hogy Krasznojarszkban készülhessen a nemzetközi porondra. Ide vele tartott öccse, a később olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Adam Szajtyijev is.

Bavajsza 1993-ban mutatkozott be külföldön, rögtön megnyerte a junior Európa-bajnokságot. 1995-ben már a felnőttek között versenyzett, virtuóz stílusával, robbanékonyságával és hajlékonyságával történelmet írt. Élete első világbajnokságán aranyérmet nyert Atlantában (1995), ezt követően pályafutása végéig mindössze két alkalommal szenvedett vereséget világversenyen: 2000-ben a sydney-i olimpia második fordulójában az amerikai Brandon Slay állította meg, valamint karrierje utolsó vb-jén, 2006-ban a bolgár Mihail Ganevtől kapott ki.

Utolsó, hatodik vb-címét nem mellesleg 2005-ben épp Budapesten szerezte meg, a döntőben legyőzve kétszeres Európa-bajnokunkat, Ritter Árpádot. Szajtyijev ugyanannyi alkalommal szerzett Európa-bajnoki címet, mint ahányszor a vb-dobogó legfelső fokára állhatott.

Érdekesség, hogy ugyan 2007-ben és 2008-ban is kikapott Mahacs Murtazalijevtől, végül megszerezte a válogatottságot, így az 1996-os atlantai és a 2004-es athéni sikere után lehetősége nyílt arra, hogy 2008-ban Pekingben megszerezze pályafutása harmadik olimpiai bajnoki címét – sikerrel járt, s ezután nem indult több világversenyen. Visszavonulását hivatalosan 2009-ben jelentette be.

A birkózástól persze nem távolodott el teljesen, gyakran beállt a fiatalabbakhoz edzeni, valamint rendszeresen látogatta a világversenyeket, 2018-ban a budapesti világbajnokságon is találkozhattunk vele.

Halálának körülményeiről egyelőre nincs hivatalos információ, a dagesztáni birkózóhírekkel foglalkozó wrestdag_news Instagram-oldalán azt közölte, rövid lefolyású betegség áll a háttérben.

 

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
12 órája

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45
Ezek is érdekelhetik