Dollák Tamara kiesett a zágrábi világbajnokságon

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Zágráb
2025.09.16. 19:14
null
Dollák Tamara egy-egy győzelemmel és vereséggel búcsúzott Zágrábban (Fotó: Róth Tamás)
Dollák Tamara (57 kg) legyőzője, a háromszoros Európa-bajnok és vb-bronzérmes orosz Olga Horosavceva kikapott a Zágrábban zajló birkózó-világbajnokság elődöntőjében, a magyar lánynak ezzel véget ért a verseny.

Mint megírtuk, Európa-bajnoki bronzérmesünk, Dollák Tamara kedd délelőtt mutatkozott be Zágrábban, a nyolcaddöntőben 11:1-re diadalmaskodott a finnek Eb-ötödik helyezettje, Jenna Hemiä ellen. A negyeddöntőben nagy klasszis, az oroszok háromszoros Európa-bajnoka, a vb-bronzérmes Olga Horosavceva következett. Nem indult jól az összecsapás, négypontos levitellel kezdett Horosavceva, viszont az látszott, hogy Dollák abszolút pariban van vele. A második menetben egyre többet próbálkozott a magyar, az utolsó negyven másodpercben az orosz levitte őt (0:6), ám ebből fölé tudott kerekedni (1:6), s elindítani határozottan a pörgetést, amiből kettő is összejött (5:6), a harmadiknál viszont meglazult a fogás, és nem maradt idő a korrigálásra, ami miatt bele kellett törődni a vereségbe. Nem sokon múlt!

Olga Horosavcevának az olimpiai és háromszoros világbajnok amerikai Helen Maroulist kellett volna legyőznie az elődöntőben ahhoz, hogy Dollák Tamara vigaszágra kerüljön, ám ez nem sikerült neki, tussal kapott ki a második menetben, az UTE sportolója így búcsúzott a világbajnokságtól.

Véget ért a világbajnokság szabadfogású versenye, amelyen a 62 résztvevő országból összesen 16 szerzett érmet, a legtöbbet, hetet Iránnak sikerült, ezzel megnyerve a csapatpontversenyt az Egyesült Államok (5) és Japán (5) előtt. Világbajnokot hat ország köszönthetett, az Egyesült Államok (3), Irán (2), Japán (2), Észak-Korea (1), Oroszország (1), és Görögország (1), utóbbi Jorgosz Kujiumcidisz révén története során először nyert aranyat ebben a fogásnemben. A megszerezhető 40 éremből 23 Ázsiához, 12 Európához és 5 Amerikához került. Magyarország egy ötödik hellyel zárt, Bajcajev Vlagyiszlav (125 kg) csúszott le a dobogóról.
Óriási ázsiai fölény szabadfogásban

 

BIRKÓZÁS, VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Kedd
Női birkózás
57 kg. Nyolcaddöntő: Dollák–Hemiä (finn) 11:1. Negyeddöntő: Horosavceva (orosz)–Dollák 6:5
59 kg. Vigaszág: Höie (norvég)–Bognár 9:1

A versenynap dobogósai és magyar helyezései
Szabadfogás
65 kg. Világbajnok: Rahman Amuzadhalili (Irán), 2. Kijoka Kotaro (Japán), 3. Marshall Woods (Egyesült Államok) és Umidjon Jalolov (Üzbegisztán)
97 kg. Vb: Kyle Snyder (Egyesült Államok), 2. Amirai Azarpira (Irán), 3. Akhmed Tazhudinov (Bahrein) és Josida Aras (Japán), …14. Végh Richárd
Női birkózás
55 kg. Vb: Oh Kjong Rjong (Észak-Korea), 2. Jekatyerina Verbina (Oroszország), 3. Ucsida Szovaka (Japán) és Andreea Ana (Románia)
59 kg. Vb: Onisi Szakura (Japán), 2. Marija Vinnik (Ukrajna), 3. Laurence Beauregard (Kanada) és Altgin Toktoh (Mongólia), …19. Bognár Erika

 

Birkózás
2025.09.16. 13:33

Nem sokon múlt! Dollák hatpontos hátrányból kis híján fordított, de kikapott a háromszoros Eb-győztestől

Bejelentették: 2026-ban Bahreinben rendezik a világbajnoskágot.


 

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is bronzérmes

Birkózás
2026.07.18. 19:18

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is kiharcolta a bronzmérkőzést

Birkózás
2026.07.18. 16:21

Lévai Levente és Szabados Noémi bronzmeccses a BOK-csarnokban

Birkózás
2026.07.17. 15:46