Autókereskedéssel foglalkozik az olimpiai bajnok – Farkas Péter hosszú idő után adott interjút

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.12.04. 10:45
null
Farkas Péter kivételt tett, interjút adott (Fotó: MBSZ)
Hosszú évek óta először szólalt meg a nyilvánosság előtt Farkas Péter birkózó. Az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok legendával a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) készített videóinterjút az UTE edzőtermében.

Farkas Péter a Magyar Birkózók Szövetségének elárulta, hogy autókereskedéssel foglalkozik, birkózni pedig már nem igazán tud csípőprotézissel – helyette lábteniszezni szokott. A legendás sportoló ritkán ad interjút, most azonban visszatekintett szenzációs pályafutására.

A kezdetekről:

„Dagadt gyerek voltam, ezért az edzések nem voltak egyszerűek... A birkózás nem opcionális volt, hiszen apám is ezt csinálta, nekem pedig kellett a mozgás. Életem első versenye Csepelen volt, azt meg is nyertem a »malackák« között. Úttörő B-ben már olyannyira nem jöttek a sikerek, hogy junior előtt nem is lettem válogatott. Ugyanakkor az már első éves juniorként látszott, hogy ebből az egészből még lehet valami.”

Arról, hogy mi hiányzott 1990-ben az Európa-bajnoki éremhez, amikor negyedik lett:

„Az erő és a kondíció. Kilencven kilogrammban indultam, de az ellenfelek erősebbek voltak nálam. Tudtam, hogy nekem ide még edzeni kell...”

A 21 hónapról, ami alatt négy világversenyt nyert:

„A súlycsoportváltás elengedhetetlen volt ehhez. Lefogytam nyolcvankettőre, ezzel rögtön megoldódtak a problémák. Edzésben voltam, megvolt a kondícióm. (...) Akkoriban huszonnyolc-harminc évesen minden birkózónak elege lett az egészből, manapság viszont akár harmincnyolc éves korig is kitolódhat egy-egy pályafutás. Nekem nem hiányzott a fogyasztás egyáltalán... Ráadásul a birkózás nem tartozott a kiemelt sportágak közé, nem lehetett igazán jól megélni belőle akkoriban.”

Az olimpiai bajnoki címről:

„Kifejezetten jó formában voltam, a súlyom is megfelelő volt, szinte minden összejött. Életem legjobb formájában voltam akkor. Rengeteg magyar támogatott a helyszínen, Barcelona nyaralás miatt is vonzó volt az embereknek. Édesanyám is kint volt, ahogyan egy nagy baráti társaság is szurkolt nekem.”

A pályafutásáról:

„Mondjuk, hogy elégedett vagyok. Talán az olimpia után nem lett volna rossz felmenni kilencven kilóra, de ezen már nincs értelme gondolkodni.”

Beleharapott az olimpiai aranyba... (Fotó: Magyar Birkózók Szövetsége)

Az Újpesthez igazolásról:

„A rendszerváltás után tönkrement a Ganz-Mávag, ezért nem sok lehetőségem maradt. Tárgyaltunk a Honvéddal is, de az sem volt a legjobb helyzetben. Az Újpest tudta biztosítani a hátteret, szerettem is a csapatot.”

Az edzőkről:

„Nem tudom megítélni Kocsis Ferit klasszikus értelemben vett edzőként, mert én úgy tanultam tőle a legtöbbet, hogy birkózott velünk. Jött, levetkőzött, majd mindenkivel birkózott, akinek volt hozzá kedve. Ő ilyen edző volt. Ebből tanultunk a legtöbbet. Kiss Feri bácsi is zseniális edző volt, nagyszerűen rakta össze a Ganz-Mávagot, de az teljesen más, amikor valaki frissen lett versenyzőből edző. Utolérhetetlen előny, amikor az edző tud birkózni.”

Farkas az interjúban elárulta azt is, hogy fia, Peti – bár hobbi szinten űzi a sportágat –, nem lesz birkózó, ugyanis ő zenél, valamint hallgató a BME villamosmérnöki karán.

 

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

Birkózás
2025.12.01. 13:00

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

Birkózás
2025.11.12. 11:32

„Rendben vagyok, már csak fel kell épülnöm!” – Losonczi Dávidot pénteken megműtötték

Birkózás
2025.11.07. 19:17

Birkózás: a Ferencváros nyerte meg a csapatbajnokságot

Birkózás
2025.11.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik