Niké Liga: Kovács Mátyás a forduló válogatottjában

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.02.17. 12:13
null
Fotó: FC Kassa
Az Eperjes elleni bajnokin két gólpasszt adó 22 éves támadó középpályás az utóbbi időben csapata egyik legjobbja, és komoly szerepe van abban, hogy a Kassa immár a felsőházi rájátszást érő helyeket ostromolja.

Remekül kezdte a tavaszi idényt az FC Kassa: a magyar többségi tulajdonú klub két győzelemmel rajtolt, és a nemrég még az utolsó helyen álló csapatnak továbbra is esélye van arra, hogy a rájátszásban a felsőházban szerepeljen a Niké Liga küzdelmeiben.

Amióta ősszel Peter Cernák átvette a kassaiak irányítását, szinte megtáltosodott a csapat, amely hosszú ideig szinte reménytelen helyzetben szerénykedett az utolsó helyen. A szlovák szakember tavaly még a DAC U19-es csapatát vezette, majd nyáron az FC Kassa hasonló korosztályú legénységéhez került, novemberben pedig a felnőttcsapat kispadját is átvette. Irányításával a kassaiak magabiztosan továbbjutottak a Szlovák Kupában, a bajnokságban pedig egy döntetlennel és két győzelemmel zárták az őszt.

A tavaszi idényben a Kassa előbb a Szakolcát győzték le 3–1-re, majd a hétvégén a szomszédvári rangadón az Eperjes otthonában diadalmaskodott 4–1-re. A csapat jelenleg már a 9. helyen áll, eltávolodott az utolsó pozíciótól, és reális esélye maradt arra, hogy a felsőházi rájátszásba jusson.

A Hernád-parti város csapatának egyik meghatározó játékosa Kovács Mátyás – a támadó középpályás nyáron egyéves kölcsönszerződéssel érkezett az MTK-tól, és kiváló formában kezdte az évet. A Szakolca elleni mérkőzésen több szakportál szerint is csapata legjobbja volt: góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez, a hétvégén pedig Eperjesen újabb két találatot készített elő.

A 22 éves játékos teljesítményét a bajnokság hivatalos televíziós partnere, a TV Markíza is elismerte: a magyar labdarúgó bekerült a 20. forduló válogatottjába.

 

„Örülök, hogy ismét ott van a nevem a legjobbak között. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól kezdtem az évet. A legfontosabb azonban a csapat sikere. Remek érzés, hogy két fontos győzelemmel rajtoltunk. Bízom benne, hogy továbbra is eredményesek leszünk” – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Mátyás.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kassai és komáromi döntetlen

Minden más foci
2026.03.14. 19:21

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

Niké Liga: 106 nap után győzött ismét a Komárom

Minden más foci
2026.03.08. 18:54

Niké Liga: győzelemmel kezdte a rájátszást az FC Kassa

Minden más foci
2026.03.07. 20:17

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15

Ikszelt a Zsolna ellen, és második helyen zárta a DAC a Niké Liga alapszakaszát

Minden más foci
2026.02.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik