Marco Rossi: Sallai Roland és Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd

Marco Rossi miután ismertette keretét, elsőként Dibusz Dénes kimaradásáról, a visszatérő Tóth Balázsról és az első alkalommal meghívott Yaakobishvili Áronról beszélt.
„Dénes még nincs csúcsformában, amit bizonyít az, hogy bár visszatért a Ferencvárosba, az év legfontosabb meccsén, a Braga ellen nem ő védett. Balázs viszont visszatér és eljött a megfelelő alkalom arra, hogy Áront kipróbáljuk. Számítunk rá a jövőben és szeretnénk nézni, hogy hogyan edz velünk.”
Schön Szabolcs 2024 novemberében, a Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés (1–1) után először játszhat a válogatottban. Rendszeresen ráadásul régebben, 2021-ben volt a keret tagja.
„Sajnos a labdarúgók nem láthatják előre, hogy a döntések, amelyeket ők, illetve az ügynökeik meghoznak, azok helyesek-e. Amikor 2021-ben a Dallashoz szerződött, az egy életképes döntésnek tűnt.”
A texasiaknál 26 mérkőzésen játéklehetőséghez jutó játékos a következő évben Fehérvárra került, majd 2024-ben az angol League 1-ban szereplő Bolton Wanderers játékosa lett.
„Az angol harmadosztály túl alacsony szint, emiatt lekerült a radarról. Azoknak a mérkőzéseknek a színvonala, amelyeken játszott, nem érte el a szükséges szintet. Amikor aztán Győrbe került, időre volt szüksége, hogy újra formába kerüljön. De az atlétikai, fizikai képességei abszolút figyelemre méltóak” – jelentette ki Rossi, aki dicsérte az újonc Csinger Márk és Szűcs Tamás teljesítményét is.
„Szűcsnek még egyes szituációkat jobban kellene olvasnia és taktikailag is fejlődnie kell. De ugyanez volt a helyzet Vitális Milánnal, aki sokat dolgozott azon, amiket mondtunk neki, ma pedig már az egyik legjobb középpályás a magyar bajnokságban” – tette hozzá a kapitány.
A sajtóeseményen a kapitány arra is kitért, egyes kulcsjátékosai nem mindig azon a poszton játszanak a klubjaikban, mint ami az igazi pozíciójuk.
„Szerintem Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd. Persze lehet, nem értek semmit a futballhoz. Ugyanezt elmondhatjuk Sallai Rolandról is. De a srácok kiváló emberek, alkalmazkodnak, hogy segítsék a csapataikat. Roli várhatóan a jobb oldalon játszik majd támadóként. Az egy az egy elleni párharcokban nagyon veszélyes, és a hamis kilences pozíciójában is sok gólt lőtt már. Fiatal még, sok év és sok gól áll előtte a csapatban.”
A magyar válogatott legközelebb szeptember játszik tétmeccseket, a Nemzetek Ligájában, előtte négy felkészülési mérkőzés vár rá. Március 28-án Szlovénia, 31-én Görögország, június 5-én Finnország, 9-én pedig Kazahsztán ellen.
„Az elmúlt mérkőzéseken nem sikerült a legtöbbet nyújtanunk. Ez az élet része, csalódások, amelyeket fel kell dolgoznunk. Az a célunk most, hogy a felkészülési mérkőzéseken márciusban és júniusban jól teljesítsünk, és utána jöhet az NL! Mindig büszkévé szeretnénk tenni a szurkolókat és minden magyart.”
Az AZ Alkmaar tartalék- és utánpótlás csapatainak kirobbanó formában lévő csatárától is szót ejtett Marco Rossi. „Természetesen követjük a teljesítményét és beszéltünk már több edzőjével is. Tudjuk, milyen tulajdonságai vannak. Természetesen az elsődleges feltétele a felnőttválogatottságának, hogy a klubjában is eljusson az A-csapatig. Ha Troy Parott – akit én egész életemben nem fogok elfelejteni – helyén játszana az AZ-ben, már most köztünk lenne. A sajtó képviselőit arra kérem, ne emeljék túl magasra az elvárásaikat. Egy idő után nehéz lesz a játékos számára elhordozni az ezzel járó hatalmas terhet. Olvastam már olyan cikket is, hogy már most meg kellene hívnunk, vagy legkésőbb júniusban. Adjanak egy kis időt neki és ha majd az első keretben játszik, meghívjuk a keretbe.” |
A magyar válogatott tagjai március 23-án kezdik meg felkészülésüket a következő két felkészülési meccsre a Telki edzőközpontban.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia), Yaakobishvili Áron (FC Andorra – Spanyolország)
VÉDŐK: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csinger Márk (ETO FC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (Debreceni VSC), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Vitális Milán (ETO FC)
TÁMADÓK: Bárány Donát (Debreceni VSC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (ETO FC), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is meghívót kapott Marco Rossitól








