Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

D. T.D. T.
2026.02.28. 19:15
null
A Niké Liga alapszakaszának utolsó fordulójában mindhárom magyar többségi tulajdonú klub eredményes volt. A DAC gól nélküli döntetlent játszott Zsolnán, a Komárom szintén egy pontot szerzett a Rózsahegy ellen, míg az FC Kassa 2–0-ra győzött Nagymihályban.

 

Remek formában van a Kassa, amely a tavaszi idény egyik legeredményesebb csapata. Peter Cernák vezetőedző tanítványai a közeli Nagymihályban is folytatták menetelésüket, miután 2049 néző előtt 2–0-ra diadalmaskodtak. Az első gólt Vladimir Perisić szerezte, a másodikat pedig Milan Rehus, mégpedig Kovács Mátyás gólpassza után. A vendégek teljesen megérdemelten szerezték meg a három pontot, immár hét mérkőzés óta veretlenek. Ennek ellenére a Kassa a kilencedik helyen zárta az alapszakaszt, így a rájátszásban a bennmaradásért küzd majd. Előnye jelenleg nyolc pont az utolsó helyezett Szakolca, illetve három pont a tizenegyedik Sároseperjes előtt.

Tovább tart a Komárom nyeretlenségi szériája: sorozatban már nyolc tétmérkőzésen maradt győzelem nélkül a KFC, miután Aranyosmaróton 283 néző előtt 1–1-es döntetlent játszott a Rózsahegy ellen. A lilák a 88. percben egyenlítettek Elvis Mashike góljával, amely Szűcs Patrik szöglete után született. Addig inkább a vendégek voltak aktívabbak, és a góljukon kívül is akadt néhány lehetőségük. Ugyanakkor a hazaiaknak is megvoltak a helyzeteik, de csak egyszer tudtak betalálni. A rózsahegyiek a 7. helyen zárták az alapszakaszt, a komáromiak pedig a tizediken végeztek. Az alsóházi rájátszásban így egymás ellen kezdik meg szereplésüket a jövő héten.

NIKÉ LIGA
22. FORDULÓ
Nagymihály–Kassa 0–2
Kassa: Kovács Mátyás a 63. percig játszott, gólpasszt adott
Komárom–Rózsahegy 1–1
Komárom: Szűcs Patrik a 65. percben lépett pályára

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2026.05.19. 19:29

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
2026.05.19. 17:41

Az élvonalban maradásért lép pályára a Komárom

Minden más foci
2026.05.19. 10:36

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

Minden más foci
2026.05.18. 12:26

Fieszta a dunaszerdahelyi MOL Arénában az ezüstérem megszerzése után

Minden más foci
2026.05.17. 13:58

Még egy esélyt kapott a Komárom az élvonalban maradásra

Minden más foci
2026.05.16. 20:31

Remek első félidő, második helyen zárta a bajnokságot a DAC

Minden más foci
2026.05.16. 18:52

Ki-ki meccs a vár a DAC-ra Nagyszombat ellen

Minden más foci
2026.05.15. 13:20
Ezek is érdekelhetik