Birkózás: jövő héttől belecsapok a lecsóba – Kiss Balázs

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.03. 10:37
Kisebb térdsérülése miatt egyelőre könnyített edzésmunkát végez Kiss Balázs, a magyar kötöttfogású birkózó-válogatott klasszisa, aki a budapesti világbajnokságra készül.

A 35 éves világbajnok legutóbb Minszkben versenyzett, ahol sérülés miatt visszalépett.

„A jobb térdem fájdult meg, nincs semmi komolyabb probléma. Minszkben azért döntöttünk a visszalépés mellett, mert nem szerettem volna kockáztatni a vb-indulást” – nyilatkozta Kiss, aki Tatán készül a válogatottal. – „Most még könnyített edzéseim vannak, de jövő héttől belecsapok a lecsóba. Jó formában vagyok, és nem akarom magam agyonterhelni azzal a tudattal, hogy hazai közönség meg elvárás, és a sort lehetne még folytatni. Röviden: nincs bennem megfelelési kényszer” – tette hozzá.

A 97 kilogrammban induló birkózó szerint a tatai mezőny kiváló arra, hogy jól felkészüljenek a világbajnokságra.

„Nagyon erős mezőny verődött össze. Hétvégenként ugyan hazamegyünk, de a vb-ig már itt maradunk. Kiegyensúlyozott vagyok, tudom, hogy a lehető legjobb formába kerülök majd, amikorra szőnyegre kell lépnem. Sokan hozzáteszik a nevem mellé, hogy ő az a sportoló, aki túl van a harmadik ikszen, de ez nem zavar. Arra azonban büszke vagyok, hogy 20 évvel ezelőtt, 15 évesen első világbajnokságomon serdülőként vb-aranyat szereztem, és most is képes vagyok arra, hogy érmeket gyűjtsek a világversenyeken” – jelentette ki a BVSC birkózója.

A Papp László Sportarénában október 20. és 28. között megrendezendő vb az eddigi nevezések alapján minden idők legnagyobb, legnépesebb világbajnoksága lesz a sportágban. Már eddig is több mint 100 ország 900-nál is több versenyzője jelezte részvételi szándékát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik