Birkózó-vb: Ligeti Dániel visszatér a szabadba

– Az év elején még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fogásnemet váltott, és átment a kötöttfogásúakhoz, most visszatért eredeti „műfajához”. Ez a váltás könnyebb volt?
– Azért most is akadtak nehézségek, főleg, mert már majdnem megszoktam a kötöttfogást, amikor vissza kellett váltanom szabadra. Vannak ilyen apróságok, hogy például fordítva kell felállnom a két fogásnemben – érdekes módon a másik lábam van elöl kötöttben, mint szabadban –, és természetesen a mozgás, a taktika is más. De valóban, visszaállni azért könnyebb volt, hiszen pályafutásom legnagyobb részében szabadfogást birkóztam, a régi beidegződések könnyebben visszajönnek – mondta a szombathelyi Haladás nehézsúlyú birkózója, az Eb-ezüst- és -bronzérmes Ligeti Dániel, aki az idén kipróbálta magát a másik fogásnemben is: sokáig a Sike András vezette kötöttfogású válogatottal edzett, de az október 20. és 28. között esedékes budapesti világbajnokságon már újra a szabadfogásúak királykategóriájában lép szőnyegre.

– Mondhatjuk, hogy nem sikerült véghezvinnie, amit a váltáskor eltervezett, hiszen nem tudott bekerülni a kötöttfogású keretbe. Így utólag nem volt kicsit elhamarkodott a döntés?
– Ellenkezőleg: szerintem túl későn próbáltam meg, jóval hamarabb kellett volna. Talán ha a riói olimpia után egyből váltok, lehet, hogy több esélyem lett volna. De mindig utólag okos az ember, én pedig így sem bántam meg, mert ez az év minden balszerencséjével együtt is nagyon hasznos volt, és remek kihívás. Rengeteget fejlődtem az erő és az állóképesség terén, de mentálisan is, és nagyon bízom benne, hogy mindezt kamatoztatni is tudom Budapesten.

– Szemernyi csalódottság sincs önben?
– Nézze, ha a FIFA-ban kikapok, én akkor is csalódott és bosszús vagyok, szóval ezt azért így nem mondanám... Sajnos nem vagyok jó vesztes, ha valami nem sikerül, nem viselem jól, és ez valószínűleg nem is fog már változni. Ugyanakkor józan ésszel felfogtam, mi volt ennek a lépésemnek a lényege és az eredménye: úgy érzem, végre megszereztem azt az erőt, amely mindig is hiányzott. Eddig mindig ezzel takaróztam, ha egy világversenyem nem sikerült, ezt a részt most már remélhetőleg sikerült kiküszöbölnöm.

– Akkor kész, ennyi volt, soha többé kötöttfogás, innentől már marad a szabad'?
– Sohase mondd, hogy soha, vagyis nem tudom biztosan megmondani. Most az előttem álló feladatra koncentrálok: a budapesti világbajnokságra, szabadfogásban. Ezt az évet egyébként is az jellemezte, hogy lépésről lépésre haladtam, és most újabb lépést kell megtennem – ezt kell megoldanom. De visszatérve a kérdésére, ha ebben a pillanatban fegyvert szorítanának a fejemhez, hogy azonnal válaszoljak, azt mondanám: igen, maradok a szabadfogásban.

– Ne kerülgessük tovább a forró kását! Egy ilyen esztendő után mivel lenne elégedett hazai közönség előtt?
– Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, annál is inkább, mert amióta visszatértem, összesen két versenyen birkóztam szabadfogásban, és mindkettő leginkább a visszaszokást szolgálta. Amin tudtam, javítottam, amiben tudtam, fejlődtem, és a mozgások is egyre jobban visszajönnek. Minimum, hogy Budapesten – a családom és a barátaim előtt – szeretném megnyerni az első meccsemet, onnantól pedig minden további mérkőzésemen élet-halál harcot vívni a továbbjutásért! (x)