Emberáldozat – a 29 évesen elhunyt Utasi Tamás sakkozónak állít emléket Novák Miklós könyve

Novák Miklós Vezéráldozat című könyve az 1980-as évek honi mezőnyében a közvetlen elit mögött álló sakkozónak, az 1992-ben, 29 évesen elhunyt nemzetközi mester Utasi Tamásnak állít emléket. Utasi 1983-ban megnyerte a nyílt magyar bajnokságot, rá egy esztendőre Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Adorján András és Sax Gyula mögött a honi ranglista hetedik helyéig jutott, a FIDE rangsorában a 73. pozícióban állt, leginkább Mihail Tal játékát kedvelte. A műben a szereplők egy része a saját, számos esetben más névvel szerepel, a főhős, Utasi például Halmosi Tamásként. Meglehet, a névváltoztatás oka, hogy a történet általánosítható legyen, amelyből tágabb mondanivaló kerekíthető, ám fontos részlet, hogy a korszak kiváló magyar játékosai a nevükön szerepelnek, továbbá a szerző – aki maga is jártas a sportág világában – egy-egy találó, ám korántsem sértő kifejezéssel, mondattal jellemzi a sakkozás bizony néha „bogaras” világát, szereplőit.

Az író Halmosi Tamás tragédiáját járja körül: gyakran mondjuk, de jelen esetben helytálló a kifejezés, hogy a könyv letehetetlen. S nem csupán azért, mert olykor krimiszerűen bomlik ki a cselekmény. Novák Miklós nem felelős(öke)t keres Halmosi halála kapcsán, ugyanakkor a kötet elolvasása után óhatatlanul is felvetődik: így kellett történnie? Noha a sport világa belterjes – azon belül a sakkozásé különösen –, a mondanivaló, vagy ha úgy jobban tetszik, az üzenet nem „fér fel” a 64 mezőre felosztott táblára.

Nem szeretnék spoilerezni, ám annyit mindenképpen illik megemlíteni, Utasi 1986-ban már nem ereje teljében sakkozott, sportágát már nemcsak művészetnek látta, romló mentális állapotának következményeként szinte lidérces álomként telepedett rá egy-egy megnyitás – neki a sakk volt az élet maga, ám a legjobb megoldás kényszeres keresése megviselte a lelkét. Ennek is következményeként 1986. május 26-án a sakkszövetségben bejelentette, 23 évesen felhagy a sakkozással. Ezzel párhuzamosan a Népsport szerkesztőségében a sportág felelősének, Rónai Egonnak ecsetelte döntése okait. Június 2-án súlyos vonatbaleset érte (az öngyilkossági kísérletbe talán azért nem halt bele, mert elméje az utolsó pillanatban kitisztult…), mindkét lábát térden alul elvesztette. Fogalmazzunk megengedően: hiába volt nyomdakész állapotban a cikk, futballválogatottunk vesszőfutása a mexikói vb-n mindennél fontosabb volt – ne feledjük, ezen a napon szenvedtünk 6–0-s vereséget a Szovjetuniótól –, Rónain kívül kit érdekelt a szerkesztőségben, hogy meg is jelenjen… Ám a balesetet követően nem volt értelme jegelni az interjút, amely június 5-én a sportlap esti számában (a vb miatt naponta kétszer került utcára a Népsport) kijött, a végére azzal az odabiggyesztett kiegészítéssel, hogy Utasit baleset érte.

A sakkozás bizonyos szempontból különös helyet foglalt el Kádár János Magyarországában. A pártfőtitkár kedvelte a játékot, nem véletlen, hogy a szövetség élére pártembert neveztek ki – ugyanakkor sakkozóink kimagasló eredményeket értek el: 1978-ban a szovjeteket megelőzve megnyerték a sportág olimpiáját, 1980-ban a második helyen végeztek. De Utasi nem véletlenül mondta a vele készült interjúban: „Rájöttem, hogy a sakkéletben még a játszmák sem adhatják meg az igazság örömét.”

Nem érezte jól magát klubjában, a Bp. Hon­védban, nehezen haladt előre a sakkvilág talán mindennél bebetonozottabb hierarchiájában – azt meg az NS szerkesztőségében nem vették jó néven, hogy Kádár kedvenc játékával kapcsolatban kritikát fogalmaz meg egy, még csak nem is válogatott sakkozó.

Novák Miklósnak ez a negyedik munkája, amelyben a cselekményvezetés gördülékeny, ugyanakkor a gondolatiság sem szorul a háttérbe. Utasi elmeállapotának már-már kórismeszerű elemzése, az élet értelmének taglalása akár banális következtetések levonására is adhatna lehetőséget, de a jelenleg legjobb játékos, Magnus Carlsen vezérfonalként használt mottója minduntalan megkongatja a vészharangot: ha a sakkozó elveszíti a valóságérzékét, eltéved a játék végtelen birodalmában, hiába keresi mániákusan a tökéletes vezéráldozatot, maga válik áldozattá.

(Novák Miklós: Vezéráldozat, Nosza Bt., 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. január 20-i lapszámában jelent meg.)