Világraszóló sikerek a függöny mögül – nekrológ Károlyi Béláról

Személyesen ismertem Károlyi Bélát. Jártam a híres Károlyi-farmon, vagyis annak egy korai fázisban épülő elődjén 1986-ban, még a rendszerváltozás előtt, amikor az akkori magyar női tornászválogatottat – a még csak ifjúsági ígéret, Ónodi Henriettával együtt – meghívta magához Károlyi Béla és Márta egy texasi körutazásra. A „vasfüggöny mögül” érkezve a bő két hét során új világ nyílt ki számunkra. Láttuk San Antoniót, Corpus Christit, Dallast, az ottani magyar milliomosok csillogó életét, voltunk a NASA-központban, és „agyonszaltóztuk” magunkat a helyi gazdagok bizarrnak tűnő, vese alakú úszómedencéiben két edzés között. A csodák birodalmában egyetlen helyszín volt csak változatlan és ismerős: Károlyi tornaterme. Azon belül pontosan ugyanolyan magnéziumportól ködös látvány, egérszagú szivacsgödör, verejtékpára és pattogó vezényszavak fogadtak minket, amelyekhez hozzászoktunk kicsi gyerekkorunk óta. Az egyetlen jelentős különbség és vélhetően a máig egyetlen váratlan epizód azzal véste be magát az emlékezetembe, hogy az akkori magyar női tornászválogatott, ott helyben, egy háziverseny során még képes volt legyőzni az akkori Károlyi-féle női tornászcsapatot, vélhetően először és azóta is utoljára. Későbbi világversenyek során, csakúgy, mint az 1988-as szöuli olimpián, számtalanszor találkoztam ezután is a Károlyi házaspárral, hiszen ne felejtsük: Károlyi Béla felesége, Erőss Márta volt a termőtalaj, amelyből előbújtak a Béla által elvetett tehetségmagok. Béla junior román bokszbajnok volt, és a kolozsvári Testnevelési Egyetemen találkozott későbbi feleségével, Mártával, aki segített neki, hogy ne bukjon meg tornából, majd nem sokkal később már Béla edzette az egyetemi női tornászcsapatot – mindez, azt hiszem, jól példázza a Károlyi Béla körüli erőteret és teremtő erőt.

Innen indult a világraszóló edzői karrier, és nagy tétekben mernék fogadni rá, hogy ha Károlyi Béla bármilyen más sportágban mélyült volna el amolyan „károlyis maximalizmussal”, abban is ugyanilyen sikeres lett volna.

Nyilván ennek tökéletes igazolásává vált, amikor szembemenve a Dinamo Bucuresti-ben addig vallott módszerekkel, kitaposta, hogy tanítványai – köztük Nadia Comaneci – képviselhessék a román női tornát a világversenyeken. Az 1976-os, Montrealban bekövetkező történelmi, három darab 10-es pontszám és a velük járó olimpiai aranyérmek megszerzése után nem is nagyon kellett magyaráznia, hogy mik azok a Károlyi-módszerek. Szerintem legalább akkora hatással volt a világ tornájára Károlyi Béla, mint mondjuk Sir Alex Ferguson a labdarúgás vagy Bob Bowman az úszás közegére, még akkor is, ha részben más korban éltek/élnek, alkottak és alkotnak.

Károlyi centralizálta a sportágat, Dévára vitte a legjobbakat, és elindította a román női torna aranykorát. Én jártam ebben a dévai edzőteremben – központról aligha beszélhettünk, hiszen kongó falú, jéghideg koleszban laktunk, és cipőtalpszerű húsokat is körülbelül háromszor egy héten kaptunk a napi 9-10 órányi kőkemény edzésmunka mellett. Akkor volt ez, amikor még az ottani válogatottal egy teljes hónapon át készültünk együtt a Los Angeles-i olimpiára. A történelem fordulatait ismerjük, ők mentek, „mi bojkottáltunk”, és maradtunk. De máig nem tudhatjuk, hogy az amerikai olimpián három aranyat és egy ezüstöt begyűjtő legeredményesebb sportoló, a román színekben versenyző Szabó Kati vajon a Déván egykor megteremtett és majd az Egyesült Államokba importált Károlyi-módszerek sikerlánya volt-e, vagy a későbbi edzőgeneráció gondolta újra, amiket Károlyi kitalált. Annyi bizonyos, mert úgy érzem, sokakat ez (is) érdekel: igen, láttam pofonokat elcsattanni 1984-ben is az edzések alatt – Károlyi már nem volt ekkor itt –, és nem ez volt az egyetlen tornaterem, ahol ezek a módszerek akkoriban fel-felbukkantak. De nem lehet mai szemmel megítélni és relativizálni a kort, amelyben akkor éltünk, nem lehet vegytisztán és ex katedra értékítéletet mondani egy olyan világról, amelynek mindennapjait egészen más erővonalak határoztak meg, mint ami ma körülvesz minket. Képtelenség az akkori gyerekek motiváltságát a maiakéhoz hasonlítani, amelyben a kitörés szinte egyetlen lehetőségét a legtöbben a sportban láttuk, és ez gyökeresen más viszonyt teremtett edző és tanítvány, tanár és diák, felnőtt és gyerek között.

Ami viszont megmásíthatatlan és tényszerű: azokat a világraszóló sikereket, amiket Károlyi Béla Nadia Comaneci-csel indított útnak, egy másik kontinens, másik országának tornászával rekordidő alatt építette fel újra a semmiből. Így lett Mary Lou Retton az Egyesült Államok első női tornász olimpiai bajnoka, és aztán jöttek a többiek. Ha nem is mindig nevelőedzőként a nulláról építkezve, de a csúcsra vagy annak a közelébe juttatva Dominique Dawest, Phoebe Millst, Betty Okinót, Kerri Strugot vagy épp Kim Zmeskalt és persze az amerikai női tornászválogatottat, nagyjából harminc éven át. Páratlan tornászhegemóniát teremtett meg a 2000-ben a Nemzetközi Hírességek Csarnokának tagjai közé beválasztott Károlyi Béla és Márta, s akiknek karrierjét számokban összefoglalva döbbenhetünk meg csak igazán, hogy mire voltak képesek tartósan egy kőkemény sportágban. Hiszen nagyságrendileg 28 olimpikont, kilenc olimpiai bajnokot, 15 világbajnokot, 12 Európa-bajnoki érmest, hat amerikai nemzeti, valamint tucatnál is több román bajnokot neveltek harmincévnyi edzősködésük alatt mind Romániában, mind az Egyesült Államokban.

Tudjuk, hogy 2016-os visszavonulásuk után robbant a bomba, hogy a ma már szinte beláthatatlan hosszúságú börtönbüntetését töltő amerikai csapatorvos, az utóbb csak „predátorként” emlegetett és az amerikai női tornászválogatott tagjaival megbocsáthatatlan bűnöket elkövető, őket szexuálisan zaklató és molesztáló férfi, Larry Nassar tevékenysége markáns árnyékot vetett a Károlyi-farmon dolgozó női válogatott körüli szakemberekre.

Az a nem túl számos megnyilatkozás, amit tőlük erről tudni lehetett, ekképp állt össze: Károlyi Márta elmesélte, hogy Nassar az Amerikai Tornaszövetség, a USA Gymnastics alkalmazottja volt, és azt mondta, hogy bár a létesítmények a házaspár nevét viselték, a USA Gymnastics volt a végső üzemeltető és Nassar munkáltatója. Károlyi Béla is elmondta, hogy Mártával együtt nem volt tudomásuk arról, hogy Nassar a válogatott programja során versenyzőket zaklatott vagy bántalmazott volna. Károlyi azt mondta, hogy nem kedvelte Nassart. „Olyan érzésem volt, mintha egy kígyó jönne, hogy megharapjon” – nyilatkozta egyszer.

2016 év elején – még a Nassar-botrány előtt – a Magyar Sportújságírók Szövetsége is életműdíjjal ismerte el Károlyi Bélát, ami kétségkívül az addig megismert harmincéves szakmai munkásságnak, a tornasportra kifejtett hatásnak, az iskolateremtő erőnek szólt, amely oly nagyon sok sportoló életére volt hatással. Nadia Comaneci is ugyanezekkel a szavakkal búcsúzott tőle Instagram-oldalán, amikor azt írta: „Nagy hatással volt az életemre. Nyugodjon békében, Károlyi Béla!”

Károlyi Béla nagyon sok versenyzője életére volt óriási hatással. Nem csoda, hogy igen sokan ma éppen ezt felidézve köszönnek el tőle. Mert az a fajta személyiség volt, akinek a szavára – akár ércesen, akár suttogva szólt – odafigyeltek az emberek. Akinek világhírűvé vált szlogenjét, a „You can do it”- ot, még Bill Clinton is kölcsönvette a saját választási kampányában, mert egy sikeres embert akart idézni. És, ahogy a sikeres emberek a történelem során mindig, Károlyi Béla is megosztó személyiség volt, mert ilyen sikereket nem lehet úgy elérni, hogy a győztesek mellett ne találjunk olykor veszteseket is az út mellett. De a lelkes vadász, a székely viccek és a finom ízek nagymestere is volt Károlyi Béla. Kevesebbeknek ez az arca, a legtöbbünknek mint a bajsza alatt mosolygó edzőlegenda marad meg az emlékezetünkben, olyan alkotóként, aki a tornasportra páratlan örökséget hagyott...