Ha kiderül, hogy nehezen gyógyítható betegségben szenvedünk, legtöbbünk magába fordulna, és várná a csodát. Nem ezt az utat választotta Lippai Zsolt, akinél évekkel ezelőtt cukorbetegséget és gyomorrákot diagnosztizáltak.
Először – szigorú orvosi felügyelet mellett – konditerembe kezdett járni, majd belevágott a futásba is. Idővel egyre jobban belelendült, és a futás meghatározó mozgásformává vált az életében.
A rendszeres testmozgásnak és orvosi kezeléseknek köszönhetően, úgy tűnik, sikerül kilábalnia gyógyíthatatlannak vélt betegségéből.
„Minderre azért is van nagy szükségem, mert előfordult, hogy elkapott a hév, és egyszerűen túlhajszoltam magam. Volt olyan hónap, hogy három félmaratonit is teljesítettem, ami – figyelembe véve a testalkatomat – túlságosan soknak bizonyult. Szólt is a sportorvos, hogy kicsit álljak le. Nagyon örülök, hogy időben kaptam ezeket a figyelmeztetéseket.”
A kisebb hullámvölgyeket leszámítva Lippai Zsolt úgy érzi, minden rendben van a futás körül. Kellően motiváltnak érzi magát, mert tudja, ha leáll, állapota ismét rosszabbodhat.
„Emlékszem, amikor először kimentem az Omszki-tóhoz futni, négyszáz méter után teljesen kifulladtam. Innen jutottam el arra a szintre, hogy most jóformán nagyobb probléma nélkül teljesítem a félmaratoni távot. Amire azonban ennél is büszkébb vagyok, hogy sikerült megmutatnom sorstársaimnak, ne adják fel a küzdelmet a betegség ellen, hanem jöjjenek, és sportoljanak. Persze sohasem leszünk azon a szinten, amelyet egy egészséges ember elérhet, de nem is ez a lényeg. A hozzám hasonlóknak nem másokhoz kell hasonlítaniuk magukat, hanem saját képességeikhez és helyzetükhöz.”
Lippai Zsolt a különböző közösségi médiafelületeken, Facebook- és Instagram-oldalán üzen a vele hasonló cipőben járóknak. Rendszeresen előfordul, hogy kikérik a tanácsát, vagy egyszerűen csak erőt merítenek a teljesítményéből. Több rák- és cukorbeteg ismerőse is van, akikkel szívesen osztja meg véleményét a futásról. Másik hobbija a gasztronómia – erről is van bőven mit megosztania az emberekkel.
Betegsége alatti étrendjét is teljesen átalakította, egy-egy főzőtippel pedig cukorbeteg társainak igyekszik segíteni, akikkel nemcsak a fórumokon, hanem különböző futórendezvényeken is találkozik.
Fotók: Lippai Zsolt „Belesétálni ér – nem csak futásról őszintén” Facebook-oldala
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!