Az apasághoz kell az edzés

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 10:59
Gondolták volna, hogy Serena Williams férje 34 éves koráig csak abból űzött sportot, hogy minél kevesebbet aludjon, s nézze az előtte lévő monitort? Aztán gyermekük születésének közeledtével minden megváltozott.

Serena Williams és férje együtt is szoktak edzeni, bár a teniszezővel nehéz lépést tartani.

„Tudtam, hogy komolyan kell venni az edzéseket – mondta menshealth.com oldalnak Alexis Ohanian, aki a 2017-es Australian Open alatt tudta meg, hogy felesége, a világ legjobb teniszezője, Serena Williams gyermeket vár tőle. – Az első lépéseket Melbourne-ben tettem meg, lementem a szálloda edzőtermébe. Rájöttem, hogy szeretek edzeni, mert hatékonyabbnak érzem magam a mozgástól. Eleinte irtóztam a kardiózástól, aztán a feleségem rábeszélt, ő meg azért tud egyet s mást a sportról…”

A pár időnként együtt is szokott edzeni, bár ezt inkább úgy képzeljük el, hogy együtt vannak az edzőteremben. A Reddit alapítója megjegyezte, Serena túlságosan keményen edz ahhoz, hogy ugyanazt a programot végezzék.

„Nem tudok vele versenyezni. Viszont flörtölünk az edzőteremben” – tette hozzá Ohanian.

Borítókép: AFP

Legfrissebb hírek

Csütörtökre halasztották a magyarok párosmeccseit Wimbledonban

Tenisz
2024.07.03. 19:41

Wimbledon: korábbi Australian Open-döntős lesz Gálfi ellenfele

Tenisz
2024.07.03. 17:02

Olomouci tenisztorna: Bondár és Stollár is nyolcaddöntős

Tenisz
2024.06.19. 18:43

Négy földrészről több mint 300 résztvevőt várnak a budapesti orvostenisz vb-re

Tenisz
2024.06.10. 13:36

Fajta Péter nyerte a gyulai tenisztornát

Tenisz
2024.06.02. 15:41

Roland Garros: Udvardy Panna győzött a selejtező első fordulójában

Tenisz
2024.05.21. 14:04

Estorili tenisztorna: szerdára halasztották Fucsovics meccsét

Tenisz
2024.04.02. 16:10

Tenisz: Piros Zsombor nyolcaddöntős a zadari tornán

Tenisz
2024.03.19. 14:19
Ezek is érdekelhetik