Folytassuk vagy adjuk fel?

Vágólapra másolva!
2018.06.06. 19:04
A hányinger és a kínzó gyomorproblémák, bizony, csúnyán bele tudnak rondítani a sportolásba. Kérdés, ilyenkor érdemes-e tovább szenvednünk, vagy inkább mondjunk le az aznapra tervezett testmozgásról. Az orvos válaszol.

Futás közben csökken a belek vérellátása, leesik a vércukorszint, ráadásul versenyek előtt a stressz is nő, ezért ilyenkor fokozottan jelentkezhetnek gyomorpanaszok. Főleg akkor, ha előtte túl sokat és nehezet vagy túl keveset ettünk. Jó hír azonban, hogy a megfelelően időzített és megtervezett táplálkozással általában megelőzhető a probléma, és ha netán mégis rosszullét, hányinger kerülgetne, akkor sem kell egyből megállnunk, vagy feladnunk a versenyt, amire hónapokat készültünk.

„A legfontosabb, hogy felmérjük, csak a fokozott fizikai aktivitás áll-e a rosszullét hátterében, vagy esetleg krónikus betegség, gyulladás, fekély okozza a rosszullétet, amelyet csak fokoz a nagy megterhelés – mondta dr. Szőnyi Mihály gasztroenterológus, belgyógyász a csupasport.hu-nak. – Ha az előbbiről van szó, fokozatosan pótolni kell az elveszített folyadékot, és ha jól reagál rá a szervezet, nem kell feladni, legfeljebb érdemes kicsit lassítani a tempón.

Ilyenkor semmiképp se szénsavas italt fogyasszunk, a legcélszerűbb, ha valamilyen izotóniás italt viszünk magunkkal, és jól jöhet valami könnyen emészthető étel, mint például a banán, amely a magas káliumtartalma miatt ebben az esetben egyébként is rendkívül hasznos.

A futás egyébként a refluxos panaszokat is fokozhatja, ami szintén kellemetlen tüneteket okozhat, ezért mindenképpen érdemes alaposan felkészülni és előre megtervezni, mikor, milyen időközönként pótoljuk az elveszített folyadékmennyiséget.”

A legfontosabb a megfelelő folyadékpótlás, ellenkező esetben jöhet a kínzó rosszullét és a hányinger

Vannak élsportolók és hosszútávfutók, akik szándékosan hánytatják magukat versenyek előtt vagy közben, ezt azonban dr. Szőnyi Mihály egyáltalán nem tartja jó ötletnek, ugyanis sokkal több a hátránya, mint az előnye.

„Ezt senkinek sem javaslom. Néhányan talán a megfelelő versenysúly elérése érdekében folyamodnak ehhez a módszerhez, ám ezt inkább a megfelelő táplálkozással kell elérni.

De akkor sem érdemes ilyet csinálni, ha csak szeretnénk kicsit megkönnyebbülni.

Ez ugyanis nem várt élettani hatásokkal, legfőképpen jelentős iondeficittel és folyadékvesztéssel járhat. Arról nem is beszélve, hogy a savas gyomortartalom erős fájdalmat is okozhat, tehát szándékosan semmiképpen se hánytassuk magunkat sportolás előtt vagy közben.”

Legfrissebb hírek

Molnár Attila: a márciusi Eb lesz a csúcs és a világbajnokság

Atlétika
2025.02.12. 08:28

Sebastian Coe: pokolból a mennybe – még 14 nap a rajtig

Párizs 2024
2024.07.12. 09:48

Csupasport: elfáradt, kutya is megtámadta, ám végül elképesztő pályacsúccsal teljesítette a privát UTT-t

Csupasport
2024.06.02. 20:17

Csupasport: sok résztvevő, remek hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Csupasport
2024.04.11. 14:29

Csupasport: akadtak hátráltató tényezők, mégis országos csúccsal győzött

Csupasport
2024.03.16. 20:32

Csere Gáspár: Javamra válik, ha erősödik a konkurencia

Csupasport
2023.12.27. 13:19

Somossy Barbarát beszippantotta a futás, gőzerővel készül a Milánó Maratonra

Csupasport
2023.12.15. 11:10

A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát

Csupasport
2023.12.07. 10:24
Ezek is érdekelhetik