Ötven Celsius-fokban a Badwateren

A felkészülésről...

Tavaly augusztus óta talpi bőnyegyulladás nehezítette az edzéseimet, s ehhez mérten kellett összeállítanom a munkát. Részt vettem május elején a namíbiai versenyen, s a talpi bőnyegyulladás mellett IT-szalaggyulladással is meg kellett küzdenem, s emiatt a futóedzések helyett gyakran kardiotréningeket tartottam. Futásban a heti mennyiségem körülbelül tíz–tizenöt óra volt, vagyis naponta egy–három óra, emellett heti négy erőnléti edzést is végeztem. A versenyt megelőző utolsó hónapban minden edzésre téli ruhát vettem fel, két réteg nadrágot, pólót, pulóvert, kabátot, sapkát és kesztyűt – meglehetősen furcsán néztek rám az utcán. Az edzések mellett heti két-három szaunát, ritkábban gőzt is beiktattam a programba.

A kiutazásról...

A verseny előtt négy nappal utaztunk ki a helyszínre, amelytől tartottam kicsit, ám mégis nagyon jó döntésnek bizonyult. A rajt előtti utolsó napokban együtt kocogtunk a csapattal, közben megtapasztaltuk a forró szelet, amely érzésre olyan, mintha közelről kinyitottad volna a forró sütőt, esetleg két hajszárítóból fújnák a meleg levegőt az arcodba. Ennek ellenére napról napra egyre jobban hozzászoktam a hőséghez.

A hűtésről...

Éjjel, a rajtot követően negyvennyolc Celsius-fok volt, ezért húszpercenként jeges kendőt tettem a nyakamba, illetve jeget a sapkám és a karszorítóm alá. Napfelkeltekor csak harmincnyolc fokban futottam, de hosszú sivatagi UV-védő ruhát vettem fel, hogy óvjam a bőrömet, aztán napközben már ötven Celsius-fok várt ránk – szörnyű érzés. Tíz–tizenöt percenként cseréltem a jeges sapkát és a kendőt, illetve hideg szivaccsal hűtöttem magam. A gyakran mellettem futó kísérőim hideg vizes permetezéssel segítettek még. Emellett óránként jeges törülközős hűtést alkalmaztunk még, valamint háromszor teljes testhűtést – egy betonozóteknőben vettem jégfürdőt. A táv alatt ez húsz–harminc perces megállásokat jelentett, de a második éjjel inkább már érzésre történtek a hűtések.

A legnehezebb feladatról...

A legnehezebb feladat a hit megtartása, hinni abban, hogy amit elterveztünk, működik és képes leszek megcsinálni. Koncentrálnom kellett, hogy ne „fussam el az elejét”, vagyis az első ötven kilométert. Erősen tartalékolnom kellett az energiámat, figyelnem kellett a pulzusomra is, mert nem mehetett száznegyven–száznegyvenöt fölé.

A mentális kietlenségről...

A rajt három hullámban történt, este nyolckor, fél tizenegykor és tizenegykor. Az utolsó csoportban indultam, és folyamatosan értük utol az előző körben rajtolókat, vagyis működött a versenyszellem, nem volt unalmas a pálya. Sokan nem gondolnák, de a táj gyönyörű és meglepően változatos, bár a második éjjel néha „zombi üzemmódba” kellett kapcsolnom, hogy ne érzékeljem a még előttem álló távolságot.

A frissítésről...

A verseny elején: óránként egy–másfél liter víz, plusz sponser long energy és ultra competition, plusz két sótabletta, valamint óránként ötven gramm szénhidrát.

A különösen meleg időszakban: óránként másfél–két liter víz, plusz három-négy sótabletta, valamint óránként az ötven gramm szénhidrát.

A verseny utolsó harmadában: óránként harminc gramm szénhidrát.

A teljes verseny alatt három-négy óránként egy-két kanál rizs, illetve néhány kocka sárgadinnye, s a verseny utolsó harmadában enyhe gyomorproblémáim voltak, de nem volt vészes.

A holtpontokról...

Az ötödik és a tizedik óra között erős sarokfájdalmam volt a talpi bőnyegyulladás miatt. Ötóránként Nurofenre vagy paracetamolra volt szükségem, valódi holtpontom azonban nem volt!

A legkeményebbről...

A Badwater kutyakemény aszfaltos verseny. Nehezen összehasonlítható bármilyen más versennyel, mivel tudomásom szerint nincs is olyan verseny, amelyen ennyire fontos lenne a kísérők szerepe. Frissítőpontok nincsenek, ezért csak magadra és a csapatodra hagyatkozhatsz. Egyébként rengeteg mindenkinek kell köszönetet mondanom, elsőként a családomnak az általuk tanúsított türelemért, illetve biztatásért a felkészülési időszakban. Rendkívüli szerepet töltött be a munkában futóedzőm, Lőrincz Olivér és Aigner Norbert erőnléti edzőm. A kinti kísérőcsapatomnak is hálával tartozom, feleségem Marianna és barátaim, Ifju Sanyi, Czunyi Karcsi és Gergely Dávid mindvégig mellettem álltak. Sokat köszönhetek még Sarkadi Zoltánnak és Vajda Zoltánnak, aki kétezertizenhatban teljesítette a versenyt. Hasznos tanácsokkal és kölcsönadott eszközökkel segítették a versenyemet. Ja, és voltak szurkolóim is, váratlanul bukkantak fel, és rengeteg erőt adtak.

A következő állomásokról...

Októberben szeretnék még rajthoz állni a Cappadocia ultra trail versenyen. Ezt követően januárban a Hurt 100 vagy áprilisban az UTMF teljesítését tűztem ki célként. Júniusban a Western States vagy júliusban a Hardrock 100 lehet a következő állomás, majd szeptemberben újra az UTMB. Kétezerhúszban leszek ötvenéves, s mindenképpen szeretném teljesíteni a 4 Deserts négy versenyét.